Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám

hátteret/ — inert a verseken keresztül nagyon tömören tanulhatnak mindenről: az emberekről, a tájról, a hangulatról. A versek érde­kesen, sokszor izgalmasan kötik össze, mesélik el, a történelem eseményeit, tehát ha már egy vázlatos háttere megvan a fiatalnak, a vers által megelevenedik, kitöltődik ez a kép előtte. Költőink is fontos szerepet játszanak történelmünkben, tehát ezért is célszerű megismerni őket. Ha fiataljaink részt vesznek a magyar társadalmi megmozdulásokban, akkor a mindennapi életben nagyon sok magyar versre való utalással fognak találkozni, amit egy jobb irodalmi háttérrel könnyebben értenek majd meg. Ha egyszer meg tudjuk szerettetni a verselést fiataljainkkal, akkor már nem kell féljünk, hogy ezt a jószokást abbahagyják, mert sok érdekeset és szépet találhatnak a versekben, s ha már könnyen megy, szórakoztató is lehet. Mindezeket átgondolva, még az nap este elhatároztam, hogy ha ennyit nyerhetek az egészből, és semmit sem veszithetek, teljesen megváltoztatom a hozzáállásomat, s mindent megpróbálok, hogy meg­szeressem a verseket. Hat hét eltelte után még néhány gondolatot fűzök a fentiekhez. Hogyan szerettethetjük meg a verseket fiataljainkkal? Mi szükséges ahhoz, hogy vonzzuk őket? Legjobb az, ha egy osztály keretén belül lehet egy-egy költő verseit átvenni. Fontos, hogy necsak ismerje a tanár a témakört, hanem hogy szeresse is a magyar irodalmat, a verseket, szeresse a tanítást és a fiatalokat szeretettel és türe­lemmel nevelje. Főleg az első időkben nagyon kritikus ez. Továbbá érdekes úgy átvenni a verseket, hogy közben szó kerüljön az akkor történő eseményekről történelmünkben, úgy mint a költő akkori élet­eseményeiről. Ha több diák van, ez segit, mert a diákok sokkal könnyebben hajlandóak hozzászólni a versekhez, ha látják azt, hogy más is csak kezdő, más is most tanul. Mihelyt a diák hajlandó megszólalni, hamar rájön arra, hogy nem is olyan nehéz, és sokszor olyan oldalát tudja megvilágítani a versnek ami esetleg másnak nem is tűnt fel. Az osztálykeret azért is jó, mert igy napról napra kell készülnie a fiatalnak. Amit elkészit az egyik nap, azt a másik nap már megtárgyalhatja a többi diákkal és a tanárral. A diák minél többet ért, annál jobban fog igyekezni, annál inkább keresi meg a szótárban a szavakat, amiket nem ért. Általában az ilyen osztály keretein belül a vers előadását is gyakorolja valamennyire a diák, hangos olvasással. Miután ő megértette a verset, nagyon felemelő élmény amikor olyan, aki jól tud előadni, hangosan előadja. A többi­ek ilyenkor igazán élvezhetik, átélhetik a versben lévő érzelmeket. Egy ilyen osztályon belül az is nagy előny, hogy rengeteg verset lehet átvenni, tehát az elcsépelt verseken felül sok más érdekes verssel ismerkedhetnek meg a diákok. Sajnos véget ért a nyolc hét. Kissé szomorúan fejeztük be az utolsó órát.... Mindannyian azzal az érzéssel távoztunk, hogy gaz­dagabban hagyjuk el ezt az osztályt, mint ahogyan azt megkezdtük, s azt hiszem, hogy többet fogunk ezután verseket olvasni, nagyobb élvezettel. Búcsúzom, mert vár Ady.... "Vannak népek, akiknek vallása nem egyéb, mint őseik tisztelete.... Nem halhatatlan szellemek és szentek, nem védőangyalok lebegnek fö­löttük, hanem védő példák; az emberi szellem halhatatlan örökségei. Nyújtsuk magasra örökségünk szép darabjait, s aztán, ne szé­­gyeijük, végezzünk valami ünnepi szertartást, már csak gyermekeink földi üdvösségéért is. Ez a mi örökölt vallásunk." J 'Lyf s 0 u 1?

Next

/
Thumbnails
Contents