Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
tartalmat át kell adni utódainknak is. Félre nevezessen senkit az a tény, hogy az eltelt (és még számbavehető) idő alatt született vagy felnövő uj generáció nem sokat tud az ősi hazáról. Az összes magyar szervezeteknek e téren is van igen fontos feladatuk — tani" tani és felvilágositani a tájékozatlan embereket. Ezt kell tenniük a letelepedési területük szerinti népeknél is. Nem kell hinni, hogy a kulturálisan haladó népek idővel nem jönnek rá arra, hogy vezetőik milyen mértékben avatkoztak bele a történelem józan menetébe. _ Ina pedig ez elérkezik, egészen másfajta vezetők fognak a világ ujjárendezéséhez hozzáfogni, mint amilyenek azt rombadöntötték.^ Ennek szolgálatában sokat tehetünk, ha egymást támogatjuk^ a közös célra való törekvésben, mindegy, hogy ki milyen utón és módon akarja azt elérni. De arra is szükség van, hogy minden magyar harcoljon a külső ellenség ellen, modern szellemi fegyverekkel. Ne legyen abban helye a gyűlöletnek — fegyverünk a tájékoztatás, a meggyőzés és az igazság módszerei legyenek. Számomra igen nagy megelégedés és nagyrabecsülés alapja, hogy az ITT-OTT egy ilyen tisztult, modern gondolatcserének nyitott fórumot. Halász István (Seaforth, NS'V) ; A SUMER—MAGYAR AZONOSSÁGRÓL Bizonyára minden józanul gondolkodó magyar örömmel értesült arról, hogy a legutóbbi orientalista kongresszuson ismét több előadás foglalkozott a magyar őstörténelemmel. Köszönet és hála illeti azokat a lelkes magyar és külföldi kutatókat, akik ezt a kérdést szívügynek tekintik. Hogy előadásaik milyen hatást gyakoroltak a tudományos világ képviselőire, arra nézve sajnos magyar forrásból megbízható tudósítás nincs. Badiny Jós Ferenc prof. nyilvánvalóan erősen optimista kongreszusi beszámolójában ugyanis ezt irjas A sumir—magyar azonosság tagadásának a fala leomlott Párizsban a XXIX. Orientalista Világkongresszuson ... a különböző nemzetiségi szakemberek kongresszusi tanácskozása elfogadta az előterjesztett bizonyitékokat és igy a sumir—magyar azonosságot elismerte . . . Amint megkezdetem előadásomat, megjelent a kongresszus elnöke, Lábát professzor, aki az előttem levők előadásán nem volt ott, és igy megjelenésével kitüntetett ... A tiltakozók előadásom befejezése után szemrehányással illették prof. Kramert, akinek kezeirását mutattam be és megfejtését . . . helyesbítettem . . . Lábát prof. . . . odajött az előadó asztalhoz és melegen gratulált ... A Buenos Aires-i Jezsuita Egyetem Rektora . . . odajött hozzám, megölelt a régi barátsággal és ezt mondta; Professzor Badiny' Ezt a csatát megnyerte, mert itt senki nem tudta kinyitni a száját, hogy magának ^ellentmondjón .... MAGYAR TESTVÉREK . . . Nincsen elég hangom kiáltani a fületekbe, hogy GYŐZTÜNK? (Ősi Gyökér, 1973 évf.) A múlt év júliusában tartott kongresszus óta azonban a nemzetközi tudományos felfogásban a sumér—magyar kérdést illetően semmiféle pálfordulásnak a jelét nem láttuk. Az ügy fontosságára való tekintettel Dr. Osetzky Dénes Sydneyben élő sorstrásunk az elmúlt 16