Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám
7. évf,, 4. szám ITT-OTT Vol. 7.. No. Ll, KANIZSAI DOROTTYA Mint a sötét asszony a mohácsi téren, úgy jár a Felejtés köztünk, és egyenként elhantolja holtjainkat. Szolgái fáklyákat tartanak kezökben és a fáklya fénye a lombokra föccsen s különös árnyakat ingat. Kopaszon maradtunk fosztott termeinkben. Tört ablakunkon át befütyül a sok^szél úgy, hogy meg sem értjük egymást3 egyik szél erre fuj, másik szél arra fújj mi pedig különös táncot táncolunk: ez a tánc a süketek tánca. Néha egyikünk ledobja magát a. földre: Mozdulni sem akar 6 többet: elfáradt . . .. Némelyik meg ölni kivan s^puha húsba kését sötét kéjjel mártja. Másik hirtelenül ruháit lerántja, s mezítelen áll előttünk. # Nekem a gyilkos is testvérem} én tudom, mily könnyű manapság ölni, s milyen könnyű mondani, hogy minden mindegy. S testvérem mind, aki felejteni akar és mint a bus folyó, izgatott tajtékkal szennyes voltát eltakarja. De jaj, testvéreim, ki mondja meg, mi jobb? Tán nem feledésben van orvosság, hanem éppen az emlékezésben'' Jertek, óh hömpölyt táj, az uj Kanizsai Dorottya, járt erre, boruljunk hantjai fölé vak, titkos rögnek« Oltsátok ki már a fáklyákat: jön a napí Lessétek, lessétek, milyen virág fakad a halottas föld porából« Tán illatát lelkünk süketen is értve összetalál egymás testvér ütemébe, mint vadak a muzsikától .... Babits Mihály 3
