Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám
Messze a folyó partjána csángó asszony énekel. Dalát már aligalig lehet kifogni a szélből. A Szivárvány havasán kihunytak a tüzek. A hegy oldalán egy kövön a névtelen pap ül. Mintha imamalmot hajtana, úgy mormolja bele az elrohanó századokba: — Látjátok feleim, mik vagytok? Usa, por és hamu vagytok! — De a hegy alatt, irdatlan mélységben, a zugó patakban asszonyok sulykolnak. Mossák a véres lepedőt. A testvérgyilkosság foltját. S a sziklák mögül a hold lesi a magyar ótestamentum balladáját. Kerül azért néhány kicsi tégla a láthatatlan templom falába. Itt egy menyasszony kalotaszegi ruhában lép az oltár elé. Ott egy katolikus és református nap együtt adják áldásukat az ifjú párra. Amott az úrvacsorát is egymás mellett osztják egy és két szin alatt. A falak nem dőlnek össze. A Biblia mellett néhány helyen békésen elfér egymás mellett Reményik, Ady, Arany, Kányádi, Tűz Tamás, Csa•nádi, Osoóri, Farkas Árpád és annyian mások. Egy-két templom fala — kereszt vagy csillag alatt egyaránt -- még ma is őrzi az ősi népi imát, ahogy azt csak Jancsó Adrienne tudta elmondani. Néhány cserkész szeme összevillan: engedtek furulyázni a templomban. Krisztus most már kacag: engedjétek hozzám őket! S hiába a körlevelek, a határozatok, nyilatkozatok az "emigrációs magyarság nevében” idekinn — hiába a megfélemlités és szüntelen aggódás otthon, vannak magyarok, akik vallási szinten élik magyarságukat. Hiába próbálnánk levenni az alázat köntösét, állapotunkat pontosan jelzi a két szó: itt — ott. Épül a láthatatlan temolom. Nagyon lassan, de épül. S működnek a magyar ótestamentum erői is. Mit felrakunk estére, leomlik reggelre. Mi vagyunk az oka. Ez a templom várja az áldozatunkat. Még nem falaztuk bele a lelkünket. Épül a láthatatlan templom lassan. Csak kibirjáka kőtemplomok addig, amig ez a másik felépül. S addig: Orra bukva az avaron, a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is csak menni, egyre menni, mint kire országló erőt s egy ^ilyen földet szabtak, hogy óvja lélegzetenként e keserves hatalmat! (Farkas Árpád: "Avaron.") 12
