Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám

ugyanott, most pont egy éve. Közben volt még három, kettő Csikágóban és még egy Adában. Ezek az 1-2 napos ülések azonban zárt körűek voltak, s inkább az ITT-OTT Összekötő Tanácsának megbeszéléseinek nevezhetők, mint szemináriumnak. Nyiltan most lépünk fel először a magyar közösség előtt, s ez kimondhatatlan örömet jelent mindannyiunknak, hisz egész Baráti Körünkneks az ITT-OTTnak acélja az, hogy minél több barátot vonjunk be munkánkba, hogy az minél sikeresebb lehessen.

E szemináriumunk legelső célja magának a szemináriumnak a továbbfejlesztése: legnagyobb óhajunk az, hogy ezután évről évre megrendezhessük valahol, esetleg hosszabb időtartammal és még több részvevővel. Azok, akik mernek álmodozni, mint Cseh Tibor meg jómagam, nem félünk egy általános magyar hétnek a meghirdetésétől sem valamikor a jövőben, amikor már felkészültünk erre a lépésre, egy magyar hétnek, mely mintegy búcsújárás lenne^az egész szétszórtsági magyarság számára. Hisszük, hogy ez is elérhető, megvalósítható lesz valaha, ha kitartunk munkánkban—és ezt a szemináriumunkat a jövőre vonatkozóan egyben kísérletnek is tekintjük.

Persze a szeminárium elnevezés itt tkp. helytelen, azaz, igazság szerint főszemináriumunk nem szűnt meg 19^7 októbere óta, amikor Ludányi Andrással az első ITT-OTTot útnak eresztettük a magyar nagyvilágba. A mostani, herefordi, szervesen kapcsolódik bele abba a nagyobb szemináriumba, melyet a másként áthidalhatatlan távolságok miatt kénytelenek vagyunk Írásban elvégezni.

Az Írott szó azonban nem mindenre alkalmas, igy pl. az ismerkedésre, a szorosabb barátkozásra sem; és, ami fő, nem adja meg soha azt a lelkileg felemelő hangulatot, melyet a jóbarátok közelléte, társasága eredményezhet. Ez tehát jelen összejövetelünknek talán a legfontosabb célja: a személyi ismeretek, baráti kapcsolatok megteremtése, s egy lélekben gazdag, magyar közösségi élmény átélése. Hiszem, hogy ezekben nem csalódik egyikünk sem.

Mindemellett szemináriumunknak szellemi célkitűzései is vannak. Ezeket megadják a megtárgyalandó témák, úgymint: 1) az északamerikai környezetben való megmaradási és továbbfejlődési lehetőségeknek kérdése, 2) fennálló szervezeteinknek kritikai kiértékelése, 3) a magyar vallásnak gondolata és *0 a népoktatásnak—vagy, ahogyan én nevezném, a magyar missziós munkának—a problémái. Voltaképpen egy sem uj, a lapban is foglalkoztunk már velük, de most azt szeretnénk, hogy itt az élő szó erejével nyúljunk e kérdésekhez, avégett, hogy Tibennetek és általatok, személyi baráti körötökre való befolyástokon keresztül, több szétszórtsági magyart serkentsünk gondolkodásra és tettre, ezeknek a számunkra életbevágó témáknak kapcsán. Nem elég, ha e kérdéseket itt és most felvetjük és megvitatjuk: ébren is keli tartani azokat a jövőben és továbbfejleszteni az eszmecserét róluk, hogy a dialektikából nyert uj belátásaink újabb, hatékonyabb cselekvés alapjául szolgálhassanak.

Szemináriumunk számotokra újdonság, tudjuk, sokan kíváncsiságból jöttetek el. Reméljük, ezek sem csalódnak. De arra figyelmeztetlek benneteket: ne vár jón senki csodát. A szétszórtság sorskérdéseit nem tudjuk egy, tiz vagy száz szeminárium megtartásával sem elintézni. A megoldást csak a magyar egyének, tizek és százak sokaságának kemény, kitartó, izzasztó munkája hozhatja meg. Csoda, ha lesz, nem a külsőségekben, a szavakban, gondolatokban megy majd itt végbe, hanem belül, a lelkűnkben, az ITT-OTT Baráti Köre szellemének elmélyítésében, mely a kezdettől fogva arra tanít bennünket: nincsen turáni átok, s tudjuk szeretni is egymást, ha nagyon, nagyon akarjuk.

3