Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám
az összefüggésben többnyire helytelen, sőt erkölcstelen is volt részükről (könnyű nekünk, az o jövőjüket elvégre ismerjük!). Láthattuk, hova fajulhat a nemzeti ideológia ha nem marad egészen konzekvens és az arany szabály ellen kihág. Megtanulhattuk azt is, hogy Isten nem ver bottal* milliószámra tapasztalhatjuk ma, mit jelent mások nemzeti államában élni, garanciával (mint mondjuk Romániában) meg anélkül is (mint pl. itt). Ha Baráti Közösségünk keretén belül újra felvetem a régi kér - dést, más okokból^teszem,^mint eleink. Jogi vonatkozása aligha van számunkra, bár elképzelhető olyan eset,^amikor eldöntése a szétszórtságunkat befogadó államok törvényei értelmében is hasznossá, sőt szükségessé válik. A régi ideológiai tételek pedig vagy megdőltek, vagy értelmüket vesztették* a poros könyvek, kevés kivétellel, jót mitsem mondanak számunkra. Vizsgálódásom kiindulópontja tehát nem a múlt, hanem az itteni, mostani jelen kell,^ hogy legyen. A kérdés aktualitását legalább három tényező determinálja. Az első a fentemlitett kötőjelezés, ami annyira utálatos és megvetendő, hogy annál jobb, minél kevesebb szó esik róla. A második kvázi jogi* ugyanis bizonyos emigrációs magyar szervezetek alapszabályait megtekintvén, az első pillantásra szemembe szöktek a "Hungarian," "magyar," "magyar származású" stb. kifejezések, melyeket e szervezetek a törvényesen bejegyzett és az illetékes hatóságok által jóváhagyott a'lapitóokmányaikban minden további meghatározás nélkül használnak, méghozzá az okmányok legfontosabb szakaszában, az un. "purpose clause"-ban (a szervezet céljait tartalmazó passzusban). Nos, ki a magyar? S ami még nehezebb* mi az, hogy magyar származású? Még ha az okmányok megfogalmazói esetleg tudják is, hogy mit értenek e szavakkal (azonban valószinüleg nem tudják, minthogy ez a nyilvánvaló dolgokkal rendszerint igy van), definíciójukat elfogadná-e egy angolszász törvényszék? Persze, amig e szervezetek aránylag csekély létszámú, magyarajku csoportosulások, mondhatnék, nincs probléma. De mi lenne, ha egyszer mégis hivatalos kérdéssé válna a magyarság illő a magyar származás mibenléte? Mindenesetre kivánatos lenne az annyira-mennyire preciz meghatározásnak előre a birtokában lennünk. A sokszor odavágott "magyar az, aki magát annak tartja" nem okvetlen kie’légitő, de nem is feltétlenül okos definició, különösen olyan szervezetek esetében nem, melyek netalán magukat magyarnak nem tartó egyéneket is bevonnak tagságukba. Hogy a meghatározás hiánya valaha perhez vezessen, nem valószinü, de nincs kizárva. Az viszont, hogy a magyar szervezetek emiatt megszűnnek magyarnak lenni, nem egy példával bizonyítható. Mennyiben magyar ma már pl. a párszázezer taggal és többmillió dollár vagyonnal rendelkező William Penn Társulat? Fiatalabbjaink általában már nem is tud ják, hogy mint magyar testvéri segélyegylet kezdte, Verhovay néven, történetét. Magyarra vált náluk az, aki kötvényt vett — s az eredménye ennek az üzletvezetési politikának az, hogy a William Penn (szép magyaros nevét egyébként akkor kapta, amikor a Verhovay egybeolvadt a Rákóczi egylettel!) ma már nemcsak magyarnak, hanem akárcsak magyarbarátnak is alig mondható. Vagy vegyük egyházainkat. Magyarok? Csak töredékük töredékében* Ugyanakkor azonban az is igaz, hogy azok a szervezetek, melyek a"magyar az, aki magát annak tartja" elvet szigorúan, a szó szoros értelmében interpretálták, vagy megszűntek már, vagy a megszűnés, jobbanmondva a kihalás előtt állnak. Nem, ez a definició sehogysem megfelelő* egyrészt túl ink'luziv, másrészt túl exk'luziv és hatásában igy is, úgy is negativ. A kérdés aktualitásának harmadik tényezője Baráti Közösségünk 6
