Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám
rezni az elszakított területeket." Ami igazán szép és nemes, csak énpen azt felejtik el megmondani, hogy hogyan és mi módon. Sándor másként látja. Szerinte is, csatát úgy nem lehet nyerni, hogy strucc módjára fejünket a homokba rejtjük. Eléggé felvilágosultak vagyunk ahhoz, hogy beszédbe, esetleg vitába szálljunk velük.Es mert nem tudjuk 100$-osan kikerülni őket, mivel a hazavezető ut vámszedői, tehát időnként ki kell használjuk a velük való találkozást egy kis meggyőző eszmecserére. Azért, vagyis az által még árulók nem leszünk! Máskülönben a március 15-e szépen sikerült, amit elsősorban Dr. Forgács Péternek és feleségének, Papp Klárinak, köszönhetünk. A műsor ízlésesen a már itt született kis magyar cserkészekre volt alapozva mondanivalójában is. Csak igy tovább Klári és Péter, ez méltó fiatal cserkész tisztekhez. Tonawanda, N.Y. B.B. Kedves Béla! A mellékelt ünnepi beszédet sajnos most nem tudjuk közölni. Anyagtorlódás miatt több hosszabb irás közlését a jövőre kell hagyjuk. Alkalom adtán, ezeket is fogjuk közölni. 1 • a. SZERKESZTŐI ÜZEMETEK ITT-OTT Műszaki Gyűlés. Baráti Közösségünk tanácsa szeptember 1-3 között ("Labor Day" hétvég) tart gyűlést Ada, Ohióban, megtárgyalni ^az ITT-OTT anyagi és műszaki problémáit. Az ITT-OTT Baráti Közösségét ezennel értesítjüka gyűlésről. Közösségünk komoly munkamegosztást igényel a továbbfejlődés céljából. Szívesen látunk mindenkit, aki aktívabban ki szeretné venni részét az ITT-OTT-al járó munkákból! Akit érdekel a résztvétel az Írjon legkésőbb aug. 20-ig az^ITT-OTT címére, vagy telefonon értesítsen bennünket részvételi szándékáról (4l9,_ 634-2056). Adában sajnos csak motelben tudjuk elszállásolni a résztvevőket. Ezért kérjük a jelentkezést előre, hogy le tudjuk foglalni a helyi motelben a szobákat. Szintén kell tudjuka várható résztvevők létszámát az élelmezés végett. Csak azoknak küldünk meghívót és részletes programot^ akik előre bejelentik részvételi szándékukat. Kertész Csaba, Garfield; Köszönjük szénen a leveled és az Édesapád áltál irt "Világmagyarság" c. esszét és a "Magyar Szíszifusz" c. versét. Tovább küldtem leveled a mellékletekkel éjl-nek, mert szerintem több méltat st érdemel mint amennyi hely maradt volna erre a jelen számban. Hasonló gondolatok Itt és Ott. 1. a. József, ^ Baltimore; Leveled és a mellékelt nyomtatványokat (Gereben István külpolitikai ismertetője) tovább küldtem éjl-nek. 43