Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4. szám

is hozott létre egyetemes, mindenki számára építő erővel biró érté­keket, és majd eljöhet az az idő, amikor ugyanannyian fogják ol­vasni József Attilát, mint Dante-t. De ez csak akkor következhet be, ha előbb mi fedezzük fel saját érdekeinket, és kultúránkat, magyar­ságunkat gyakorlattá, élővé tesszük. New Brunswick, N.J. Dénes László Kedves László! Bár irod, hogy az utóbbi néhány hónapban figyelemmel kisérted az ITT-OTT-ban felvetett "Magyar Vallás" gondolatát, látom hogy nem egészen tisztán látod szándékunkat, meggyőződésünk alap­­feltételeit. Ezt azért merem állitani mert úgy vélekedsz, hogy mi a "hit" és a "kultúra" között, a "hit" mellett törünk lándzsát. Itt csak azt szeretném tisztázni, hogy a "vallás" fogalom nem azonos a "hit" fogalommal. Egy vallás egyben egy életmód is, mert befolyása az élet minden mozzanatára kiterjedhet. A magyar kultúrával kapcso­latban irt meglátásaid alapján közelebb állsz mihozzánk ezen a té­ren mint gondolod. A fentiekből viszont csak arra tudok következ­tetni, hogy még nem volt alkalmad elolvasni Éltető J. Lajos Írását ("A Magyar Vallás Gondolata," ITT-OTT, 6:1, ^7-52 oldal) amely ezzel komolyan és részletesen foglalkozik. Amint ő is megjegyzi a 47-ik oldalon, a türelmetlenség okozója: "A felvetett gondolatok, fogal­mak szokatlansága, újdonsága...részben pedig a két- vagy többértel­műsége a szavaknak, melyeket használni kénytelenek vagyunk." Arra kérlek csupán, hogyha volt alkalmad elolvasni Lajos fent említett Írását, akkor írjál nekünk megint. Olvasásodból próbáld viszont kihagyni azt az előítéletet, hogy ami nem "keresztyén" az csak "pogány" lehet (a törökök muzulmánok!). Arra is szeretném fel­hívni a figyelmedet, hogy nem minden vallás nemzetközi (lásd a Zsidó és Shintó vallásokat). 1. a. Tisztelt Szerkesztőség! Kezembe került az 1972. okt.-nov. számú újságjuk. Megkapta a figyelmemet két cikkük: "Pipafüstnél/f és Seres Péter cikke: ^Adakozunk "agy hadakozunk.“ Részemről mind a kettő időszerű, melyért úgy a szerkesztőség, mint az írók dicséretet érdemelnek. E levelemhez mel­lékelek egy^újságcikket a magyar vallás ellenzőinek, választhatnak: nagyar vallás vatikáni gyarmat nélkül, vagy a jelenlegi, vatikáni gyarmattal. A mellékelt cikk ("Kein Bischof der ÖVP oder der SPÖ," BF Die Leitung für Das Burgenland. 1973. március 1^) magyar fordításban így hangzik: Np PÜSPÖKE SEM AZ ÖVP-NEK SEM AZ SPÖ-NEK (Vagyis, Nem Püspöke Semmiféle Politikai Pártnak) Az Osztrák Vállalati Szövetség a bécsi érseket, König kar­dinálist meghívta egy előadás megtartására. Figyelemreméltó be­szédéből kivonatosan a következőket közöljük: 3^

Next

/
Thumbnails
Contents