Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
tárgyakat is lehet az ember anyanyelvén elsajátítani. Elszomoritott engem, mert itt nem az történik, hogy kitágulnak a magyarság lehetőségei, hanem pontosan leszűkülnek . . . mert megadják a lehetőséget arra, hogy bármilyen téren a laterális mozgás megkönnyebbüljön. Ez épp a beolvadás lehetőségeit fokozza, mert az oldalragördülés, a román világba való bekapcsolódás ezáltal könnyebbé válik. Bár ez elszomoritott, van Erdélyben, ami mérsékelt optimizmusra is ad okot. A magyar falvak tiszták, a románokéhoz hasonlítva,szebbek, gondozottabbak. Bár paraszti szintre vannak kényszeritve, én szinte örültem ennek az anomáliának. Talán ebben rejlika magyarság megmaradási lehetősége Erdélyben. Mert ezen a szinten kevésbé lehetséges a laterális mozgás. És, ami nagyon fontos, a falvakban élő magyarok szaporodnak és nem vesznek aktiv részt az ország életében. így lehet megmaradni! A kérdés tehát: maradjunk meg primitiv viszonyok között, vagy vesszünk el fejlett viszonyok között? Át kell vészelni az időt primitiv életmóddal! — mert a fejlettség sokszor keveredést hoz magával. Egy másik kérdés: mennyi belső erő kell, hogy magasabb technológiai szinten meg tudjunk maradni? Ez egész más kérdés . . .. Egy másik, a technológiával kapcsolatos jelenség, hogy vagonszámra Erdélybe hozzák a regáti román nőket szülni. Világrendezés esetén igy "bizonyíthatják" majd, hogy milyen arányban születtek Erdélyben. Mellesleg ez mutatja, hogy ők még most is mennyire sovinisztán gondolkodnak. A technológiai kérdés egy másik vetülete, hogy hogyan hat Magyarország a környező és a szétszórtságban élő magyarokra, és hogy mi, szétszórtságiak, hogyan viszonyulunk mindehhez. Magyarország rádió, tévé és nyomtatott hatásköre sok magyart elér. Ezen kívül a hatását központisága is fokozza, legalábbis a kárpátmedencei magyaroknak! Egy másik tényező, hogy Magyarország sokkal jobban reprezentál ma! A "nyugatiság" Magyarországon a legélénkebb. Öt keleteurópai államban voltam a nyáron: Románia még mindig Balkán, a Szovjetunió egy beteg társadalom, Lengyelország él egy bizonyos szinten, éviekéi, Csehszlovákia szomorú, Magyarország ideges, de él—ha szabad ilyen durva hasonlatokat tenni. A szétszórtság felé—ismerjük a Magyar Híreket, az anyanyelvi konferenciát és hasonló próbálkozásokat. Rólunk, szétszórtságiakról viszont nagyon szomorú a kép. Nagyjából hazautazásban és ajándékozásban merül ki a magyarságunk. Nem vagyunk aktiv támogatói a magyarság (nem a rezsim!) kulturális életképességének. Sőt, még a saját keretünkben is, elmarasztalásra szorul a külföldi magyarság. Próbálkozásaink nincsenek koordinálva, egyéni erőfeszítések, melyek sokszor ismétléseket eredményeznek. Ludányi András előadásával kapcsolatban én a buffalói lengyelek életére szeretnék utalni. Ott 40Ö,000-en vannak. A tömegük tartja meg őket. Külön akcentusuk van, ami elkülöniti őket, de ennek ellenére végtelenül a lehetőségeik alatt hatnak. Megválasztanak egy-két politikust, de nincs öntudatuk. Nem elég, hogy vannak! Ebbe a langyos néptömegbe csak azok tudnak életet oltani, akiknek van kapcsolatuk Lengyelországgal. Az igaz viszont, hogy náluk nem olyan verekedetten nagy a feszültség, mint a magyarok között. Ehhez hozzájárul részben a Lengyel kormány kevésbé éles politikája a külföldi lengyelekkel szemben. A magyarság individualistákból áll és egy partizánkodó nép— talán ezért nem tud önérdekéhez jutni. Mi sem értjük, amit a zsidók nagyon értenek, hogy egyéni érdekeink népi érdekeinkhez vannak kötve. A magyarok összekeverik a beolvadást az alkalmazkodással. Ezen 16
