Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-03-01 / 3. szám

kódjának a meglévő tankönyv felhasználásáról és figyelmeztessék .a kiadót, hoey újabb példányokat ne gyártsanak ki, mert a készlet elfogyása után más kiadványt fognak az iskoláknak javasolni. (Érdekes volt, hogy a javasolt uj tankönyv ellen máris egy-két felszólalás hangzott el, mondván —zsinór Írást mi nem taníthatunk, ^ tessék az egészet újra szerkeszteni. Kát akkor miért erőltetik a cserkészek ezt?)

Nagyon érdekes volt az olvasókönyvvel kapcsolatosan elhangzott különféle felszólalás amiből szinte azt a véleményt lehetett levonni, hogy aki egy tankönyvet megszeretett, azt igen eredményesen tudja felhasználni és azért tüzbe is hajlandó menni (sok vita volt Magyar József; Olvasókönyv-Kincsesládája körül, az egyetlen kifogás az volt, hogy igen b5 a könyv, nem lehet áttanulni, viszont a^védelmezők, igy Dr. Papp nábor is, azt mondották, hogy a tanerők kiválasztják azokat a részeket, amelyeket tanítanak, és annál jobb magyarság ismeret könyv az emigrációban nem kapható).

A második kérdés csoport az volt, hogy az értekezlet elfogadja-e tanítási vonalvezetésnek a Cserkészszövetség tisztjei és magyar iskoláinak oktatói által elkészített tervezetet. Miután ilyen általános tervezetet senki más nem nyújtott be, nem lehet vitás, hogy azt vagy teljes egészében el kell fogadni, amig jobbat nem tudunk javasolni, vagy legalább is tárgyalási alapul kell elfogadni.

Az emigráció húsz nehányadik évében el kell jutnunk^odáig —ha még mindig örömmel kell igénybe venni nem hivatásos tanerőket, ^ mert hivatásosak nincsenek elegen -- akkor ne kelljen ezeknek a kiválóságoknak önmagukból kitermelni egy tantervet. Adjuk kezükbe az útmutatást, hogy miként oszthatják be a tananyagot, hogy lehetőleg minél többet tudjanak tanítani a rendelkezésükre álló rövid idő alatt.

Egyik felszólaló nagyon fontosnak tartja, hogy a gyermekek olyan nyaralásban részesüljenek, ahol pár hét alatt több eredményt lehet elérni magyarság nevelés szempontjából, mint a hétvégi magyar iskolákban, Kiváló úgy a magyar cserkészek nyaraló-tanuló tábora, mint a ligonéri református egyesület nyári iskolája, ahol igaz szeretettel, névleges hozzájárulás ellenében igyekeznek azoknak vezetői fiatalságunk magyarság öntudatát felkelteni és elősegíteni.

És mi volt a vita harmadik témaköre? Szándékosan hagytam a végére! A tanügyi értekezlet első részében ^aranszky Tibor azt a kérdést vetette fel, hogy talán fontosabb lenne arról tárgyalni, hogy kiket tanítsunk magyarul irni-olvasni, mert nincsenek elegen, mintsem megelégedjünk azzal a kis ezrelékkel, akik tanulnak is. Vagyis meghúzta a vészharangot, amire —sajnos az egyik ifjú női tanerő azt a divatos választ adta, hogy ők ilyennel nem foglalkozhatnak, nekik meg van a saját ösvényük, ők oktatnak, nekik ez elég, s erről ne is tárgyaljunk. Egy másik felszólaló kétszeresen fontosnak tartotta ezt a kérdést. Akiben él a magyarság szeretet tudata, akiben él fajtánk iránti kötelesség érzete, az nem válogathat és nem mondhatja, hogy kérem én másik reszortban dolgozom, az csak azt mondhatja, hogy hozzátok hozzám a kisdedeket majd én tanítom őket. Igenis mindenkinek egyformán kötelessége tudatosítani azt a kötelességünket, hogy utódainkat magyar érzésűnek neveljük és magyarság ismeretében való elmélyedését elősegítsük. A cserkészeknek a legkönnyebb jó példával előljárni, mert ha csak annyit cselekednek, hogy előveszik a régi csapatnévsort és felkeresik a régi tagokat és a régi barátság alapján figyelmeztetik kötelességükre, máris hihetetlen sokat tettek. Egyenként kell megmenteni a magyarságtól elvesződő lelkeinket. Menjünk tovább, indítsunk olyan iskolákat, ahol az idegen nyelvű házastársakat tanítjuk a magyar nyelvre. Minden olyan lépést helyesel, amely a magyarság öntudatot erősiti. Mozgalmat kell indítani, hogy a hitükben elfáradt magyarokat

23