Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-03-01 / 3. szám
Az előbbi ok, jelenleg, tényleg helytáll. Addig, mig "Lenin bácsit" és "szovjet felszabadító katonákat" dicsőítenek,nem használhatóak a mi tanterveinkben és tantermeinkben. Gyermekeinket magyarra, nem pedig a "szocializmus vívmányaira" akarjuk tanitani. Ugyanakkor azonban elutasítandó az a merev álláspont, amit az egyik felszólaló képviselt, amely szerint Magyarországról nem kaphatunk semmit, ami használható. Ez az egyén nyilvánvalóan nem ismeri a gazdag kulturális, népművészeti és irodalmi anyagot, amit Magyarországon adnak ki és amit már most nagyon is lehet használni. Ilyen vak, tájékozatlanságra és betokosodott szemléletre nem lehet‘a tananyagunk sorsát bízni; Eléggé rugalmasaknak kell lennünk, és eléggé reálisaknak, hogy ha Magyarországon kiadnak egy használható és propagandamentes tankönyvet, azt mi is tudjuk hasznosítani. Itt viszont a második, és komolyabb, ellenvetést kell szem előtt tartani. Az egyik cserkész felszólaló azt mondta, hogy azért nem használhat juk a magyar tankönyveket, mert "pedagógiailag nem jók." (Talán "kevésbé alkalmasak" jobban kifejezné álláspontját?) Szerinte, a létező tankönyvek a magyarországi élményvilágra vannak alapozva. így nem tudják sikeresen összekapcsolni a külföldi (szétszórtsági.) gyerek életvilágát a magyar nyelvtanulással. Sót, még az a probléma is fennáll, hogy ezek a könyvek mindennapos iskolára lettek Írva, szpecifikus osztályokra, nem pedig hétvégi, pár-órás oktatásra, -ami kevert képességű diákokat próbál magyarul foglalkoztatni. Ez az utóbbi álláspont sokkal értelmesebb. Ez tényleg okot ad a komoly elővigyázatra (nem elSitéletre!), amikor tankönyvet választunk. Ez a kritika nem ideológiai merevségre, hanem realitásra van alapozva. Akik emiatt ellenzik a magyarországi könyvek használatát, valószínűleg nem fogják ellenezni a Magyarországon irt tankönyveket ha azok jobban tükrözik a szétszórtsági magyarság szükségleteit. Csak az ideológiai fanatizmus okoz bajokat--mind a magyarországi oldalon mind itt az északamerikai kontinensen. Egyik irányból a kommunizmust akarják ránk oktrojálni, másik oldalról pedig a klerikális és osztálykülönbségekre alapozott múltat. Erre Nagy Károly is remekül rávilágít, amikor összehasonlítja a létező magyarországi és emigrációs tankönyvek ideológiai fogyatékosságait. (Sajnos, Nagy Károly nem tér ki arra, hogy milyen magyar tartalommal lehet leváltani a kommunista, vagy más irányú ideológiai beállításokat!) Ez az ideológiai fanatizmus nemcsak a tankönyvek, hanem egyúttal az általános tananyag esetében is talált legalább egy támogató felszólalóra. Az egyik oktató kifejezte elégedetlenségét abban'a tekintetben, hogy a gyűlés csak a magyar tanítással foglalkozott és, hogy nem^esett szó a keresztény "erkölcs-" és a"hit-" oktatásról. Felszólalását az serkentette, hogy kemény kritika hangzott el épp a katolikus és református papsággal kapcsolatban, mivel a papok tudnának legtöbbet tenni a magyar oktatás érdekében, és mégsem tesznek semmit (egy-két kivétellel). A felszólaló, bár nem cáfolta a fenti megállapításokat, úgy érezte, hogy a gyűlés nem tért ki eléggé az erkölcsi és hit-oktatás szükségességére. Ez tényleg igy is volt! De ezt csakis az összegyűltek többségének higgadt és reális nézetének köszönhettük. Mindenki nagyon jól tudta, hogy a "hétvégi" iskola nem alkalmas arra hogy a papok és a szülök mulasztásait és kötelességhiányát bepótolja, vagy kiküszöbölje. Heti három vagy négy óra igy is nagyon kevés idő. Éz alatt a rövid idő alatt ha még "hittant" és "erkölcsöt" is akarunk tanitani, akkor épp a legfontosabb anyagi a magyar nyelv megtanulása és a magyar lelkűiét megismerése, vagyis a magyarhitvilág elsajátítása fogja megsinyleni 5 20
