Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-12-01 / 10. szám

mindennapi életben is. Ez az aránylagosan egyedülálló nemzetiségi politika főleg-kát hatalmi és egy-kulturális tényezőnek köszönhető«, A hatalmi tényezők- a pártön- és államgépezeten belüli egyensúly a nemzetiségek között (ami jelenleg már megdőlt a szerbek elonyére--például, a hadseregben a tisztek 75^-a szerb)^ és Tito egyéniségének a fontossága. A kulturális tényező szintén Tito érdeme, és itt főleg erre szeretném terelni a figyelmünket. (Akit viszont a nemzetiségekkel kapcsolatos hatalmi fejlemények érdekelnek, azoknak ajánlom az ITT-OTT-ban megjelent fentemlitett tanulmányomat.)

Vérfürdőkből és nemzeti gyűlölet szitásából, német megszállásból és szétdarabolásból, Jugoszláviát Tito géniusza és a párt aczél fegyelme teremtette meg a Partizán mozgalmon keresztül. Csak Tito állt olyan tömörülés élén a háború alatt, amely nem állott semmiféle szűk sovinista célok szolgálatában. Ustasák horvát érdekekért, csetnikek a^ nagyszerb érdekekért szálltak síkra és öldösték egymást halomra. Csupán a partizán mozgalom állt a nemzetiségek viszályai feletti Bár a nyugati segítség és a szovjet előrenyomulás elősegítették a kommunista "felszabadítást," a nemzeti sovinizmustól való megcsömörlés nem kis mértékben volt hathatós tényezője a partizánok növekvő erejének.

Egyébként a háboruvégi és az azt közvetlenül követő évek konszolidációja nem különbözött attól, ami a többi Xelet-Középeurópai államokban végbement. Egyesek azt mondták, hogy Tito még Sztálinon is túl akar tenni. Deportálások, bebörtönzések, tömegkivégzések és az általános terror, mindennapi jelenség volt. A párt megalapozása igy szintén sok életbe került, köztük nem elenyésző számú magyar életbe isi

De ez nem maradt igyi Miután megtörtént a szakadás Tito és Sztálin között 19^8-ban, Jugoszlávia egy általános változáson ment át, ami egy türhetőbb, sőt emberibb politikai rendszert eredményezett. Nem utolsó sorban, ez a "nemzeti kérdés" megoldása terén is észlelhető volt. Tito rendszerében a nemzetiségi politika sokkal toleránsabb irányba fordult, mint a Szovjet Unióban és a csatlós államokban (Magyarország kivételével, amely a háború óta nemzeti kisebbségeinek, a lakosság ca. 1.8'é-na:k, minden téren engedményeket és lehetőségeket nyújtott).5 Sőt, még azt is mondhatjuk, hogy a szakadás részben azért történt, mert Sztálin félt Tito nemzetiségi politikájának terjeszkedésétől, amely egy nagyobb Balkán szövetségi állam életrekeltésére irányult. (Az utóbbi magába foglalta volna legalább Jugoszláviát, Bulgáriát és Romániát.)0

Titonak az emberibb nemzetiségi politikája nem a kommunista gyökerekből (Lenin és Sztálin), hanem a háború partizán múltjából és tapasztalataiból eredt. Ez a partizán-élmény táplálta azt a^kulturális tényezőt, mely Jugoszláviában letompitotta a nemzeti ellentéteket. Ezt a kulturális tényezőt én "Partizán mitológiának" neveztem^el. A titói Jugoszlávia még ma is ebből a mitoszból meriti önértelmezését. (En "mitosz" vagy mitológia alatt nem értek itt mást, mint azt a "mesekeretet," ami egy csoport, közösség, nép, vagy államrendszer visszonyulásait meghatározza a "formális" /alkotmányos, törvényi, stb./ iránymutatókon kívül. Ez a "mitológia" lehet tényekre épített, vagy fiktiv jellegű. Lényege csupán az, hogy vezetők és vezetettek magatartásbeli irányelvét meghatározza.)

A "Partizán mitológia" a német nagyhatalmi törekvések ellen kig fejtett "felszabadító" háborúra van alapozva« Lényege, hogy Jugoszlávia minden népe együttesen küzdött az idegen német megszállók ellen. A