Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-10-01 / 8-9. szám

vetendő, még okkor se, ho netalán kissé eltúlzott, •••Ha felállítanánk egy táblázatot a ma érvényes értékekről, világossá válna, hogy mind csupa olyanok, aminők csak egyik-másik csoportot köteleznek el, de nem az egészet.

N. : Bocsássa meg a banális kérdést* hiszi-e, hogy a költészetnek van szerepe a mai világban?

H.: Ha nem hinném, felhagynék az Írással.

(Politika ? Varsó. Gabriel Laub német szövegéből /ßxs. Zeit,« 1972 VI. 27, 2/ fordította —éji.)

Tűz Tamás* ELŐSZÓ HELOTT

S.F. könyvébe

A kő a mélybe hull. Nincs módja visszatérni.^

Meghatározták sorsodat. Magad csak ennyit szóltál*^ Úgy legyen. Dalolva jöttél elő a fényre ködből, titokból, anyaméhből. ^ Bemérhető volt minden. Kezedben körző, háromszög, logarléc.

Te mégis másfelé tekintgetté'l* a mérhetetlen felé.

Az illanó perc varázsa vert meg, a hangulat.

Almodnak szárnya támadt, azon repültél.

Városok nőttek tervező ujjad nyomán, de nem figyeltél többé rájuk.

A füstöt nézted, hogyan kígyózik föl az égre, felhőkre leskelődtél, madarak röptén merengtél hosszan, mig levesed kihűlt az asztalon, borodnak mérge elszállt és verset Írtál, nemcsak várost, eltökélten, mint a szerzetes mindig csak egyről* a legszükségesebbről.

Emlékszel még, hogy ültünk ott a tűznél a Szellem Tó partján hogyan álmodoztunk?

De rég volt, Istenem, s de szép is2 Emlékszel még,

hogyan tetted magad elé a szőnyegre Juhász könyvét s mint hü muzulmán, hétrét görnyedve suttogtad el*

Anna örök . . .

így történt aztán, hogy egyszercsak az emberélet utjának felén vagy harmadán egy nagy lángoló erdőbe jutottál, a szenvedélyek égő erdejébe.

Egy percre megtorpantál, aztán tovább pengetted lantodat.

Nem menekültél, nem is lehetett már.

Az elragadtatás odaszögezett a pillanathoz s örökkévalóság lett belőle.

Megállt az idő a fin du siéo'le sáppádt, fakó homályán.

A vágy gerléi fölzokogtak, bársonyosan omlott a szó, a mondatok egymásba karolva andalogtak a halavány holdvilágnál, denevérek szárnya csapdosott a nyirkos sirok fölött.

Változatok egy témára, mindig csak ugyanarra, a legfontosabbra.

Lázas véred is erre lüktetett,

erre emelkedett^ ^mellkasod,

magad gyönyörűségére, magad marcangolására.

Régi könnyek bus tava, Abelard et Heloise.

17