Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-10-01 / 8-9. szám
összesek errő.L tanúskodnak# Nos, szerintem ez az 1956-os hősi bukásnak a következménye. Nem is magának a bukásnak, inkább a csalódásnak, a régi remények meghiúsulásának,^ a régi eszményekből való kiábrándulásnak. 1956 veresége úgy látszik rákényszeritette a magyar népet arra, hogy felismerje, magára van utalva, a saját erejére. 1956 előtt ez nem volt világos előttünk, nem is lehetett az, hisz az első világháború katasztrófája óta 1956-ig végig ideiglenes„ átmeneti állapotnak tekintettük rossz helyzetünket, s a megváltást mindig külső, hatalmunkon ^ ki vüli tényezőktől, világtörténelmi fordulatoktól' vártuk. Károlyi hitt az ántánt meghirdetett elveiben, Kun bízott Leninben, Horthy az olasz és német fegyverekben, az 1956-os felkelők pedig az^ ENSzben s a "világvélemény" elvont abszurdumában. De 195° ráébresztette az^otthonmaradtakat a valóságra* ma már semmiben sem biznak, csak saját magukban. Nem álmodoznak többé, hanem épitik a maguk jövőjét, úgy, ahogy lehet. "Ez van, ezt kell szeretni"* soha higgadtabb, bölcsebb mottója nem volt a magyarságnak ennél a mainál, s ^noha a rezignációbó'l született, mégis sokkal Ígéretesebbnek, reménytel jesebbnek tűnik nekem, mint gyermekkorom elkeseredett nemnemsohája. Az 1956-os bukás másik jó következménye a magyar szétszórtság kialakulása. Akárhogyan vesszük* az 1956-os események vetettek először külföldre egy olyan életerős, szakképzett vagy szakképesithető magyar tömeget, melynek jelentős hányada képes volt arra, hogy a^ külföldi gazdasági életbe magasabb szinten bekapcsolódjék, de ané’lkül, ho^y az otthonmaradt magyarsággal teljesen szakitott volna. Az^56-osok érdeme az, hogy ma elég.szoros kapcsolata van Magyarországnak (s itt nem a kormányt fértem) a külfölddel, s hogyha magyar társadalom ma már pozitiv értelemben kezd kozmopolitává válni. Hogy ez a ^tény milyen lehetőségeket, javakat jelenthet az összmagyarság jövőjére nézve, azt nem.is' lehet felbecsülni. Jelenthet, mondom, mert a pozitivum feltételességét hangsúlyozni kell* attól függ, a magyar szétszórtság képes-e arra, hogy fennmaradjon. Teljesen rajtunk múlik, hogy 1956-nak ez a következménye valóban jót jelent-e avagy sem. NÉHA VISSZAiÍLMODOM OKÉT Néha visszaálmodom őket, a sorsok sóhajtására sápadttá váló fekete éjszakákat, a csajkák csörgésébe is lakomát álmodókat, akiknek sorsuk alatt könnyet sirató fapriccsek keményedtek holttá, visszüélmodom a cellák falába nézett hajnalokba dagadó, nagyszivü álmokat, a földreszórt szitkok szivünkig ható szöges éleit, a mennyezetre lehelt könnyes fohászok végeit nyelő arcokat, —a rabokat—, 7
