Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-01-01 / 1. szám
ciai viszonyban vagyunk" vele. "Az utóbbi evekben," Írja, "az Egyesült Államok és Magyarország között a viszony fokozatosan javult . . ." Amerikának nem érdeke a feszültség fenntartása, enyhítésre törekszik világszerte, Magyarországgal szemben is. Egyébként Amerika teremtette ezt a helyzetet, s azóta is lényegében elismeri és jóváhagyja, minden nézeteltérés dacára} 1956 cta ehhez nem ferhet semmi kétség. Nem lehet tehát szó semmiféle nagyjelentőségű, jelképes gesztusról^Amerika részéről a Koronát illetőleg (bár az természetes, hogy az átadást az "általános jóakarat" tárgyaként, propaganda-sakkhuzásnak tekinti). Aki közülünk még ma is puszta kommunista-antikommunista képletekben gondolkozik, nem érti mega kort, amiben él. De ezt kár is folytatni. Futtában említsük meg itt másodiknak a Vatikánt is, mivel a Koronának a katolikus Egyházhoz is van valami köze. Ezt röviden elintézhetjük! a Vatikán ma már nem ellenezheti a Korona visszaadását. Részérói bebizonyította ezt azzal, amit Mindszentyve'l tett. Az Egyházat elsősorban saját érdekei vezérlik, s ezek az érdekek ma már nem foglalják magukban a magyarországi rend feltétel nélküli tagadását. De hagyjuk ezt is, mint nem szorosan ide vonatkozót. Maradunk hát mi, magyarok, itt is, ott is. Ha az otthoniakat nézzük, könnyen megállapíthatjuk, hogy a Korona hazatérte—valamint az ország egyéb ügyének-bajának a rendezése--ugy lélektanilag mint politikailag kívánatos számukra. Vannak ugyan olyanok itt, külföldön, akik azt hirdetik, hogy a Korona kiadása az otthoniaknak a Nyugat által való végsó leírásukat jelképezné, de ez a vélemény nem alapszik semmiféle valóságon. Megnyugtatom a kéretlenül a magyarországiak nevében beszélőket! az otthoniak tisztában vannak azzal, mit várhatnak nyugatról és Nyugattól azon kívül, amit már megkaptak. A rendszert pedig de facto régen "elismerték." Elfogadták az egyelőre megváltóztathatatlant. A magyar nép otthon megtanulta végre a reálpolitikáti "Ez van, ezt kell szeretni," mondja a^népbölcsesség, s amit tehet, megtesz, hogy lassgn, türelmesen, kemény munkával megteremtse magának a szebb jövőt. Ok minden szempontból csak nyernének a Koronával, veszíteni nem veszítenének. Hogyan is mérhetnénk le^pl., mit jelentene a gyerekek millióira, s általuk a magyarság jövő öntudatára nézve, ha a Koronát ismét a magukénak tudnák, ha azt otthon, a helyén megtekinthetnék? Marad hát az emigrácio--utolsónak és egyedül. hz emigráció részére tényleg erkölcsi dilemmát jelent a Korona kérdése. Illetve azt kellene, hogy jelentsen. De mivel az önkinevezte emigrációs vezetők, politikai e'lőszobázók csak a kontrát látták meg s nem tették mérlegre a rróva'l szemben, feltételezhetjük, hogy a dilemmát nem ismerték fel, vagy ha igen, hogy nem cselekedtek egészen őszintén. Mindkét esetben elmarasztalhatjuk őket. A dilemma ez! ha az emigráció ellenzi a Korona hazatértét, az összmagyarság érdekeibe ütközik. Ha viszont támogatja, a saját raison d'etre-jével kerül szembe. Mert az emigráció addig marad csak emigráció, amig az általa elhagyott szülőhazában uralkodó rendet tagadja, fennállása ellen állást foglal. Mihelyt nem tagadja, átváltozik, megszűnik (politikai) emigrációnak lenni. Én nem osztom az emigrációs nézeteket, ez talán már köztudomásúi szélesebb, magasabb magyar (és egyben emberi) szempontok vezérlik toliamat. ^Ugyanakkor azonban megértem és értékelni tudom az emigrációsok álláspontját.Az természetes, hogy a fenti alternatívák közül a másodikat nem választhatták. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükségszerűen kötelességük volt az elsőt választani. Tekintettel arra, hogy a Korona kiadása vagy további száműzetése felől dönteni úgysem illetékesek, nyugodt lelkiismerettel választhatták volna a harmadik, ez esetben a legbölcsebb utat! a hallgatást. Nem nyertek 22
