Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-05-01 / 5. szám
gyökerezik," jegyzi meg az iró. Hogy is? Nincs a földön olyan vérmérsékletű és családfáju nép, mint a magyar? Ha ez az eset tényleg fennállna, akkor nem lenne a tudomány számára lehetséges foglalkozni a^magyar nép múltjával, jelenével, a magyar ember biológiai, pszichológiai, politikai, társadalmi és vallástörténeti létével._ Hami egyedi lények vagyunk, ránk nem alkalmazhatók a történelem,^biológia, pszichológia, politikai tudomány, szociológia és etnológia koncepciói és törvényei. Az iró meglehet nem ismeri a magyarság vérmérsékletéről irt, többszázadra visszanyúló, ötletdus, de laikus irodalmat. Kóstolónak ajánlom a "legtudományosabbaknak" egyikét: _ Szekfü Gyula (szerk.), Mi a magyar (1939). Ebben a munkában Szekfü sajnos ellentmond korábbi (Három nemzedék, 1922) tételeinek, melyekkel a Széchenyi által is kritizált "magyarkodó" jellemvonásainknak üzent hadat és arra intett, hogy tanuljunk a Nyugattól éppúgy mint a saját történelmünkből és foglaljuk el megilletett helyünket az európai nemzetközösségben. Vérmérsékletünk bizonyára más mint a svédeké vagy a kínaiaké, de mennyire különbözik a szlovák, román, török, görög, vagy tegyük fel a^fehéroroszokétól? Egyáltalán, mi a vérmérséklet? A magyar szalmaláng tipus—mond ják sokan. Az olasz, a grúz, vagy az ir_nem az? Zseniális nén vagyunk—mondjuk magunkról és mondják egyes kívülállók. A^lengyel nem zseniális? Es a cseh? Vagy talán a svájci? Szabadságszeretetünk meghaladja minden más népét. A baszkét is, a montenegrói népét is, a finnekét is, a kozákét is? Hogyan mérhetjük ezeket le? Vagy mindent érzelmünkre bizzunk? Ebben az esetben a vérmérséklet teljesen szubjektív fogalom. Akkor viszont vessük el ezt a meghatározást. _ __ A cikk szerzője azt állitja, hogy "mult/unkjnak^Szumér-világ a neve." Ezt a tételt ilyen formában egy közepes kritikával biró ember sem fogadhatja el. Egypár elszórt nyelvészeti és művészeti hasonlóságot kivéve semmi komoly ősrégészeti, Írásos, antropológiai vagy egyéb adat nem áll rendelkezésünkre, hogy biztosan állíthassuk: magyar, egyenlő: sumér. Még a komoly sumérológusaink is (igy Orbán Árpád és Zakar András) csak fenntartással állítják, hogy a magyar nyelvnek lehet, hogy sumér rokonsága is van. De ez is még csak nyelvi rokonság! Hol vagyunk még az etnikaiTs "faji" egységtől? Ha esetleg teljesen, vitán felül állakét nyelv rokonsága, akkor fel lehetne tételezni, hogy lehetett a két nép között genetikai kapcsolat, de ez egyáltalán nem következik az előbbiből. Viszont arra rengeteg adatunk van, hogy őseink—bármilyen vér is csörgedezett ereikben (hogy Vámbéry Ármin szavaival éljek) vagy bármilyen nyelvet beszéltek is, többisten-hivők voltak. Felhalmozódott (régészeti, nyelvészeti, néprajzi, antropológiai) adataink arra mutatnak, hogy a honfoglaló magyarok nyugatázsiai eredetűek, hitükkel pedig a keleteurópai és nyugatázsiai nomád, illetve törzsi népek vallásához, a sámánhithez tartoztak. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a szellemek és istenek labirintjában az átlag honfoglaló ősünk elveszett volna, ha. nem lettek volna sámánjai, akik a földöntuliakkal kapcsolatba hozták őket. Egyistenségről tehát nem lehet szó. (Ezt a témát a múlt században letárgyalták: Ipolyi Arnold és Csengery Antal. Ipolyi az egyistenséget akarta a magyarokra fogni mint azt a németekre fogta J. Grimm. Magyar ^mythológiáiát (185^) Csengery egy évvel később akadémiai székfoglaló beszedeben sikeresen megdöntötte.) A kereszténységre való^áttérésünk részben azért volt olyan fájdalmas és megrázó, mert a sámánizmusról egyistenségre tértünk át. A két valláskomplexum annyira eltérő, hogy a népi kultúránk úgyszólván minden aspektusát 22
