Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-05-01 / 5. szám

Hát ezért élünk mi álomvitágunkban. Ezért esik minden ' három

emberre itt egy szervezet, mert minden szervezet a szervezet vezetőjének egyéni világa . . . s jajj annak, aki tisztátalan lábbal^akar lépni e világba. Ezért vannak összeférhetetlenségi-bizottságok. Ezért igazolunk le mindenkit, mert félünk a csalódástól. Ezért nem masírozunk együtt a negyvenötösökkel vagy hatvanhármasokkal. Ezért tart minden szervezet külön-külön szellemi konferenciát, s adja ki, külön-külön, a szentirást és atiz parancsolatot. S ezért különbözik mindegyik szervezet a másiktól. Egyéni világok ezek, drága haverom, s ahogy az ember is egyén, úgy az általa kreált világ is egyéni. _

Azután olvasom, hogy hibáztatsz minket azért, mert amit teszünk, a Nép nevében tesszük. Na hallodí Persze, hogy a nép nevében teszünk mindent. Hallottál Te már olyan politikusról, aki nem a nép nevében tette, amit tett? Elvégre, az embernek lelkiismerete is van. S e furcsa állatot könnyebb megfázni nagy szavakkal, mint őszinteséggel. Nem gondolod, hogy furcsa lenne, ha egy politikus egyszerűen bevallaná, hogy a maga hasznára cselekszik? Pláne a politikusjelöltek. Fonákul hangzana, ha azt mondanák, azért akarnak politikusok lenni, mert másra nem alkalmasak, a fizetés jó és szép a hatalom ... és nem azért, mert a Népet akarja szolgálni. Annyi esélye lenne a megválasztásra, mint a közmondásos hógolyónak a pokolban.

Hát ecce homo, drága barátom. Mi igy vagyunk. Nincs mese. Sorsunkért senkit sem hibáztatunk, esetleg a komcsikat. Nade . . . alea iacta est. Hiába döngettek kaput és falat, mi álljulc a sarat. Csak azt kérem, hagyjátok meg nekünk az illúzióinkat, ^ hisz másunk úgysem nagyon van. lennünk, emigráns politikusokban márcsak az illúzió tartja a lelket. Nektek otthon legalább megvan a Hazátok, még ha be is bádogoztak minden ablakot. De nekünk? En kérem ezt tőled, aki veled együtt álmodtam otthon a rácsok mögött ... a szénbányában ... a viharban és napsütésben ... és a forradalomban. Mert álom volt az is, s álmodozók voltunk, mert hisz ha realisták lettünk volna, nemhogy letettük volna, hanem fel se vettük volna a fegyvert. Hisz csak egy álomkóros hiszi azt, hogy a mai világban Dávid büntetlenül tudja Góliátot szájon vágni.

S ha amit tettem és teszek bűn, úgy bűnöztem. ítélj el. De ne várd tőlem a mea culpát—túl öreg vagyok ahhoz, hogy megváltozzam. Én már mint pária végzem be földi pályafutásomat—ITT mint emigráns politikus, OTT mint osztályidegen. De ami az enyém, az az enyém, s kérlek, adjátok meg nekem azt a kis sarkot, ahol álmodozva lézenghetek. S ezt az együtt áttaposott évek emlékének a nevében kérem. S talán majd egyszer, ha majdan minden rabszolga nép/jármát megunva sikra lép . . . találtok szivetekben annyi szeretetet, hogy elmondjátok, ^"nem is voltak olyan hülyék azok az emigráns politikusok . , ." Bucsuzóul^pedig szeretném Gyóni sorait ajánlani, "Magamnak mondom" c. verséből, mely sorokkal hajdanában magamat vigasztaltam;

Késett vendég az élet-lakomán,

Mire vársz még itt és mit keresel?

Mig álmodozva jöttél az utón,

Helyedet régen más foglalta el.

Az asztalodhoz más telepedett,

Másnak mért mámort aranyos kehely.

Vig zeneszóra más ült ünnepet,

S az asszonyodat más ölelte el.

15