Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-01-01 / 1. szám

—Igen, csak szép karácsonyunk löszön—nézett fel a tiszta ég végtelenségére Csorna bácsi.

—Igen, Csorna bácsi—mondtam halkan, és szivemben hála volt és valami szavak nélküli köszönet. —Nagyon, nagyon szép ez a karácsony ....

Amikor Szarkáék konyhájában letettük a kosarat, a három kis ember döbbent boldogsága szinte kiáltott.

S ahogy örömtol megfényesedett szemekkel egymásra néztünk, arra gondoltam, milyen furcsa, hogy a boldogság ugyanúgy tud fájni, mint a szomorúság.

Csikágó

TÉLI UT (Nagy Ferencnek)

Már nem tudom, ezt ilyenformán előttem bárki mondta-e, de tény, a tájat már a pára kristálycukorral vonta be és olyan volt a domb, a hajlat, akár egy csipke szemfedő, a téli égbolt ráhajolt és gyászos lett arca, szenvedő.

Majdnem repültünk, úgy rohant a pazar utón a fürge Ford, a hétvégen a gyűjtő ember élményt, izgalmat összehord.

Mi is mentünk, mint százak, ezrek »^hegyekbe a műúton, végcélunk most a Catskill-hegység, nem mint egykor a Balaton.

Oly bus volt most a téli tájék, olyan kietlen és rideg, a fákból eltűnt mind a nedv és hiányoztak a vadvizek.

Arra gondoltam, hogyha itten ilyen halott a téli táj, milyen lehet a magyar falvak bilincse, mily sötét halál

fojtja a Duna s Tisza népét, ahol nemcsak a táj áléi, de lelki s testi borzalommal párosul a paraszti tél.

Mig vágtattunk a hegyvidéken, rájuk gondoltam szüntelen, kis magyar falvak jöttek szembe, minden ház sötét, fénytelen és fájt, hogy olyan biztonságos, olyan védett az én telem.

Deák Zoltán New York

16