Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-01-01 / 1. szám
nem érzek. Még a kötelező, elemi hála sincs bennem. Es nincsenek terveim. Szenvtelen tárgyilagossággal diagnosztáltam állapotomat? nullpont. A világból érkező hatások, találkozva a lélek indulataival, megsemmisítették egymást. A szakmából tudom, hogy ez uj kezdésekre, uj életre ideális helyzet. Viszont ha az ember benne megreked, valami mánia jöhet ki belőle. A barakkba lépve, az egyik boxból tüdőttépő köhögés hangzott. Hajnalban, amikor megérkeztem, csak a dobhártyámig jutott el a fu'lladásos, rohamszerű köhögés, de annyira kimerült voltam, hogy sem érdeklődést, sem részvétet nem váltott ki belőlem. Most meg kellett állnom. A priccsen egy elkinzott arcú, sovány fiatalember feküdt. Huszév körüli.--Segíthetek valamit?--kérdeztem. A fejét rázta. Majd ziháló hangon suttogta? —Rajtam már nem segit semmi. —Mi a baja? —A forradalom alatt megfáztam. Bécsben mellhártyagyulladással kezeltek. Itt kiújult, szövődménnyel. Homlokára tettem a kezem. Lázas volt. —Miért nem megy orvoshoz? —Voltam. Valami port adott. —Mi a neve? —Lukács Béla. Felirtam a nevét. —Van egy barátom az irodán, beszélek vele. —Kár a benzinért. —Ne beszéljen hülyeségeket. —Mehettem volna Norvégiába. Egy evangélikus pap hivott, mondta, hogy ott kigyógyítanak.--A fiú igazat mondott. Norvégia elsősorban a tüdőbetegeknek, aztán olyan öregeknek, rokkantaknak nyitotta meg a kapuit, akik senkinek sem kellettek. --De volt egy nőm. Az akart mindenáron Angliába jönni. S egy hét múlva, mikor a köd, a nyirkos éghajlat kihozta betegségemet, lelépett tőlem. —Ne sajnálja. —Tudom, hogy jobb, hogy most történt. Mégis fáj. El fog kurvulni. —Együtt jöttek ki? —Traiskirchenben találkoztunk. Jártam Traiskirchenben. Az üresen álló, irdatlan kaszárnyaépületbe a magyar menekültek ezreit zsúfolták. Saját szememmel láttam, hogy férfiak, nők, suhancok és lányok egymás mellett feküdtek a szalmazsákon, sőt félreérthetetlen közelségben^is. —A fő, hogy akarjon meggyógyulni. És ne eméssze magát. Sajnos, nekem mennem kell. Utazom. —Szerencsés.—Még mondani akart ^valamit, de egy újabb köhögési roham elvágta a szavát. Kezével felémhadonászott, hogy hagyjam magára. Szégyellte, hogy szenved. Az iroda előtt András integetett. —Az ^öreg tizperccel előbb elengedett—mondta. Szavába vágtami —Ismersz egy Lukács Béla nevű fiatalembert?--Nem. Mi van vele? Elmondtam az esetét és 'lelkére kötöttem, hogy nézzen utána. Megígérte. —Honnan a csudából szedtétek össze ezt a sok gyanús alakot?—A lődörgő vagy csoportokban beszélgető férfiakra, nőkre mutattam. —Egyszerű. Anglia befogad mindenkit. Nyilván Szuez miatt van lelkiismeretfurdalásuk. Azok, akiket valami oknál fogva nem vett fel 11
