Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)

1970-01-01 / 3-4. szám

kétes uj irányzatait követheti (egyébként a múltban is a német teológia szolgalelkü követése jellemezte a két ^legnagyobb protestáns egyházunkat, a reformátust és az evangélikust; a teológia fejlődéséhez való hozzájárulásuk egyenlő a nullával úgy magyar , mint egyetemes szempontból). Ez azonban éppoly nemzetközi g'leichschaltolást hozhat csak magával, mint a katolicizmus hozott.

Magyar szempontból, mondjuk csak ki bátran; egyik kutya, másik eb.

Csomay György volt az, aki vitainditó cikkében ("A nemzeti érzésről," ITT-OTT Isi) rámutatott arra, hogy pl. Erdélyben nemzetvédő szerepet töltött be a Református Egyház. Tegyük hozzá; nemcsak a Református. Ott a Római Katolikus Egyház is ugyanezt tette, pl. Csikországban. De ezt csak azért tehették, mert a románság többsége radikálisan eltérő vallásu volt. Ha a történelem úgy hozza, hogy a románság is katolikus avagy református, erről a nemzetvédő szerepről nem beszélhetnénk. Akkor csak magyar-nyelvű és román-nyelvű gyülekezetek léteznének mind a mai napig mindkét egyháztestületben (természetesen román vezetőség alatt). így azonban a nemzeti és a vallási hovatartozás egybeesett, azonosult Erdélyben, sakarva, nem akarva, az egyházak mindkét részről de facto nemzeti célokat is szolgáltak. (De vessük össze a kato'likusság szerepét nyugat felé, aho'1 nemhogy nem védett, de egyenesen a katolikus Habsburg Császárság politikai eszközévé válts)

Itt nem Erdélyben vagyunk. ügy a katolikus mint a protestáns egyházaink csak^nyelvileg magyarok (amennyiben még azok) de ideológiailag (vallásilag) misem különbözteti meg, választja el őket a környező, angolnyelvü egyházrengetegtől. Ha tehát az ifjúságunk már nem képes magyarul követni a prédikációt, nyugodt lélekkel odébbállhat—elvégre tökéletesen ugyanazt az árut kapja a szomszédban is,^méghozzá számára gusztusosabb csomagolásban. Kereszténykeresztény--ez a lényeg. (Ne is szóljunk azokról a problémákról, amelyek általában érdektelenné teszik egyházainkat az ifjuság számára. Minden őszinte lelkész bevallja privátim, hogy baj van Köpecen. Ki tudja, hogy egy kis friss levegő nem üditené-e fel őket ilyen szempontból is? De erről majd máskor.)

Összegezve: egyházaink, noha lényegükben képesek volnának a szétszórt magyarság társadalmi összefogására, vezetésére, ideológiailag nem azok, mert ideológiájuk nem magyar. Nemzeti szempontból többek a semminél—de nem sokkal.

S ezzel visszatértünk kiindulópontunkhozs a magyar vallás kérdéséhez. Mert ezekután nyilvánvaló, hogy nemcsak a nemzeti egyház ill. vallásos szórványtársadalmi szervezet létesítését szorgalmazzuk, hanem az annak megfelelő ideológiai alap megteremtését is.

Ismételjük! mi, "ittottosok," magyar be'lmisszióra vállalkoztunk, egész munkánk—igya lap is—ezt a be'lmissziós célt szolgálja. Szerepünk "hogyanját" pedig egyelőre továbbra is abban látjuk, hogy a körünkbe bekapcsolódókkal folytatott eszmecserén keresztül lassan, türelmesen, megfontoltan kialakítsuk és lefektessük azokat az általunk szükségesnek hitt, vallott és kimutatott vallásos szervezeti és elméleti alapokat, melyek a szórványtársadalmi munkánk és célunk kívánalmainak megfelelnek.

Hogy hogyan fog mindez tovább alakulni, még nem tudjuk, bár van már egynéhány konkrét elgondolásunk is, melyekkel a közeljövőben foglalkozunk majd^ lapunkban. De közben várjuk az udvarias hozzászólásokat—pró és kontra.

Előrebocsátjuk: nem a kitaposott ösvényeken járunk. Sem ideo-20