Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)

1970-01-01 / 3-4. szám

(Hideg van, alig oislákol már a zsarátnok • . . )

Hogyan fejezzem be ezt az Írást?

Néhány szót szeretnék szólni A.-hoz is. Kedves barátom!^ Cikkedet egyáltalán nem tartottuk aranyhidnaka cserkészet felé, mert csöppet sem javított azon az alantas hangú Halmágyi cikken, mely Bodnár Gábort gyakorlatilag muszkavezetőnek kiáltotta ki. Leveledben azt irod, hogy "amig Gábor áll az élen, a cserkészet nem lesz az a kiskapu, ahol a trükkös pesti vagányok besétálnak magyar Amerikába." Jó volna, férfias, magyar magatartás lenne, ha ezt nyilvánosan is ugyanilyen határozottan mondanád. Csak annyit teszek a mondat szelleméhez, hogy nemcsak Gábor, de egyetlenegy cserkészvezető sincs, aki erre kapható lenne. S aki ennek az ellenkezőjét hireszteli minden alap nélkül, az nemcsak rágalmaz, de romboló munkát is végez a külföldi magyarság között.

Leveledben van egy kitétel, ami fájdalmas. Aztirod:^

"Amig a cserkész-társaság ki nem gyógyul a minden áron való népieschkedés mániájából és a lelkét is odaadja egy újabb táncért, meg dallamtalan nótáért, addig tárva-nyitva áll arra, hogy bedőljenek a budapesti trükkös fiuknak."

Fájdalmas ez azért, mert hatvan évvel Adyék, Kodályék és Bartókék forradalma után, a magyar ku'ltura mondanivalója még mindig nem érkezett el az egyik legnagyobb külföldi magyar politikai szervezet vezetőjéhez. Nem adhatjuk oda a lelkünket ezekért a dalokért és táncokért, mert ezek a dalok és ezek a táncok: maga a lelkünk.

Van egy nagy egyenlőségjel a magyarság és a kultúrája között.

Ugyan mit tennénk a helyébe?

Azt a századvégi sváb-osztrák-cseh-zsidó limonádét, amit az akkor hirtelen megmagyarosodó, de lélekben még gyökértelen városi tömegeink vallottak magukénak? Nem kell búsulni, megmaradtak ezek is, a pesti rádió folyton sugározza őket, a nyujorki szabadságharcos rádió meg csak ezt adja, modern változataival együtt, melyekben már szláv-orosz elemek is 'lerakodtak.

De az idegen kulturális elemek mellett, ugye, van annyi minimális joga a magyarságnak, hogy a saját kultúrájához is ragaszkodjék?

Hidd el, nem dallamtalanok ezek a dalok. Hosszú idő, hűtlen évszázadok, nem egynél évezredek Ízlése, válogatása csiszolta e dalokat olyan műremekekké, hogy páratlanok a maguk nemében az egész világon. Vannak köztük olyanok, melyek ősibbek a nyelvünknél. Hogyan mondhatnánk le róluk?

(Ez a kultúra nem népies, nem magyaros, hanem népi, vagyis magyar. A "népiesch" jelzőt—németes, ironikus helyesírással—Szabó Dezső használta először a harmincas években s azokra a magyarokra alkalmazta dühében, akik a Lajtán túlra kacsingattak "árja" népi kultúráért. Hidd el, mi ezt nem teszzük. A magyar fajtában különben sem találni árját, legfeljebb a szenvedések, a nyomorúság árját . . . )

Gyere e'1 közénk, megtanítunk ezekre a dalokra, táncokra, versekre, balladákra, mesékre, csodálatos népművészetünkre. Meglásd, megszereted őket.

S itt, ennél a szónál, a szeretetnél—ahol kezdtem--hagyom abba ezt a túl hosszúra nyúlt levelet.

(A tűz már végigégett, Tibor, már csak a csillagok világítanak ...)

Mindig jobban dagad körülöttünk a gyűlölet. Nemzedékek, emberfajták, osztályok és ideológiák lesik egymás torkát. Égnek a gettók, robbannak a bombák, surrannak az orgyilkos golyók, meg nem állnak az esztelen és bűnös háborúk.

17