Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1970-01-01 / 3-4. szám
nélkül az emigráció szervezetei között is. Mindenki a maga kis, egyéni politikai pecsenyéjét sütögette a Tűz mellett, mig csak hamu maradt: nyelvöltögetés, gyűlölködés. Meddig fogunk még pro-német, pro-orosz, pro-amerikai képletekben gondolkodni? Meddig válasszuk még el egymást anti-kezdetü^ gyűlölet-kategóriákkal? Mikor hajitjuk a sok ántit oda, ahová valót a történelem szemétdombjára? Az Isten szerelmére, mikor leszünk már végre, egyszer, jelző-nélküli magyarok? Meddig dédelgetjük még a jobboldali és baloldali maszlag ócska, elnyűtt, a sárga földig lejáratott, hazug frazeológiáját? Mikor fogunk már végre egyszer öncélú és humánus, értelmes és szociális, magyar képletekben gondolkodni? A tömeg megy és üvölt. A történelmi pillanat fennsége a milliókat csak egy pillanatra varázsolja el. De az Írástudónak felelőssége van. Ő az égő csipkebokors neki nemzetét kell tanítani, s nem középiskolás fokon. Ki is taposták belét a kozák lovak Segesvár alatt. Vagy rongyos mécsese lánginál virrasztotta át életét. Kufsteinban köhögtette ki fél tüdejét a császár. Vagy a Márványtenger vize nyelte el reményének hulló csillagjait. Magányos, belső remeteség emésztette meg, mint Kölcseyt, Madáchot és Vajdát. Kiátkozta a hivatalos Magyarország, mint Adyt. Vagy a vádlottak padjára ültette őket, mint a népi irókat, amikor felemelték szavukat Dózsa György népéért, a hárommillió koldusért. Embertelen suhancok mészárolták le, mint Szerb Antalt és Radnótit. Vagy bebádogoztak körülöttük minden ablakot, mint Rákosi és Révai az újkor Fekete Magyarországán. De a magyar élet nem állt meg 56-ban sem. Vásárhelyi puskacsövek előtt fejezte be életét. Déry nem menekült el, hanem börtönben felelt tetteiért. De a börtön sem törte meg. Megrendítő Írásainak a csontig metsző őszintesége, abból a magasból, ahová már nem ér fel semmi. Ahol csak a lélek lángja ég. (Megdöbbentett tavaly, mikor lapod kisterilizálta "Velük virrasztani" c. tanulmányából Déry nevét. Méghozzá úgy, hogy az idézetet meghagyta idézőjel nélkül--és Déry neve nélkül—ami roppant kínos érzéseket keltett bennem. Az igazságért mindent vállalni kell. Még a népszerűtlenséget is! Ez a legkevesebb, amit megtehetünk azért, hogy szabad földön élhetünk.) Csodálatosan szép a mai, otthoni nemzedék irodalma. Ahogy az öregek sorra kidőlnek s az égi mezőkön legeltet Sinka, Farkaslaka alatt pihen Tamási--ugy jönnek az újak, a ma. Egészen, de egészen más nemzedék ez, mint az 56-os volt. Sötét, komor színek, szikrája sincs a hitnek, csak az egyedüllét fogvacogtató hidege. De bennük érik, formálódik egy uj, magyar látás. Az abszolút kigyógyulás minden önámitásból,^illúzióból. Kelet és Nyugat között áll ez a magyar, de mindkettőtől egyformán távol. A november negyediki segélykiáltások történelmi kiértékelésében örökre elpusztult a nyugati^védőbástya önhitegető ábrándja. Nagy Imre semlegességi deklarációja, a humanista szocializmus eszményei és Bibó István tanitásai a magyar harmadik útról: ez lesz a magyar jövő útja. S a magyarság otthon élő legjobbjaiban máris efelé halad. Kinos lassúsággal. Borotvaélen járva. Ahogy lehet. S ebben a küzdelemben rögös ut a magyar iró útja, a legrögösebb ut. Az életnek, a magyar életnek, haj! Két kárhozatos örök útja van. Az egyik lejtőn iramlik alá, S halál-futását mi sem köti meg. A másik mindig kötve tartaná 9
