Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1971-09-01 / 11. szám
Kedves ITT-OTT Gondolom sokan lesznek, kik kérésednek eleget téve visszatekintenek a forradalomra, s 15 év távlatából hangosan elgondolkoznak az ITT-OTT hasábjain. A tank és Molotov-koktél színvonalán felül emelkedve, sok fontos, jövőbe mutató vonatkozásáról lehetne Írni e napoknak. Talán akad levelező körünkben olyan, aki ir arról, hogy miért éppen az 56-os Budapesten Írtak először olyan fogalmakról melyek a köztudatba világszerte csak később kerültek, mint például az olyan fogalmak mint az "emberi élet minősége" vagy a "kollektiv felelősség tudata." Talán lesz olyan is, aki elemzi azt a spontán társadalmi megnyilvánulást, mely az egész országban egyszerre szinte magátólértetődően hozta létre a munkás és egyébb tanácsokat, hogy helyükbe lépjenek az elvetett kommunista és a vissza nem kívánt kapitalista berendezkedésnek. Én most csak egy-két egyszerű emberi emlékre szeretnék visszaemlékezni. Azoknak, kik vagy még túl fiatalok voltak 56-ban, vagy a hatá-r ron kívül tartózkodtak, nehéz a forradalom szelleméről világos képet adni. Mitől válik 12 halász apostollá, miért kedvesebbek egy nagy hóesés vagy áramszünet alatt az emberek? Nehéz az ilyesmit világosan megfogalmazni, ugyan a közös baj, meg az együvétartozás tudata biztosan részlet magyarázattal szolgálnak. 56 szellemét, a pesti utca hangulatát is inkább csak példákkal lehet érzékeltetni: Gyuszi és Marika pár hónappal a forradalom előtt házasodtak meg. November 5.-ének hajnala őket is a Móricz Zsigmond Körtéren találta, hol este óta folyt a harc, a házak égtek, s a tankok a tűz nappali fényénél lőtték az ellenálló műegyetemistákat. Már gyakorlatuk volt a diákoknak, hogy mikor az ágyú csöve ablakukra fordul, akkor futni kell ki a lépcsőházba, s aztán ha a por szétoszlott akkor vissza . lehet jönni, s megpróbálni életre töröigetni az ócska golyószórót. Marika akkor követte el a hibát, mikor a lépcsőházba való utolsó kiszaladás közben megtorpant, s "bent felejtettema kenyeret" kiáltással visszaugrott. Gyuszival a hegyekbe készültek, kellett volna a kenyér. A lövedék a lábát roncsolta szét. A pincében úgy ahogy elkötöztük a vérzést, s a kerteken keresztül vittük orvoshoz. Az utcát akkor már az oroszok uralták, de a házak mögött a kertek udvara még a mi kezünkben volt. Marika sok vért vesztett, eszméletlen volt. Mikor végre letettük az orvosi rendelő padlójára a horágyát, kicsit megnyílt a szeme, s valamit suttogott. Csak egész a szájához hajolva lehetett megérteni, mit tartott olyan fontosnak, hogy kevés erejéta szavak nehéz formálására szánta. Azt mondta: "öcsi, a bal zsebemben van egy kis cukor, vegyél." A Rákóczy ut és a Muzeum körút sarkán állott az Írószövetség ládája. A koporsó nagyságú láda felett kis cédula a felhívás; adakozzunk a forradalom áldozatainak. A felirat alatt kisebb betűkkel további magyarázat: A rászorulók ebből az alapból elégítsék ki igényeiket. A nagy láda tele papír pénzzel, magam is ott hagytam a 1^0 forintos ösztöndíjamból 120-at. (-56 szellemére jellemző, hogy a fennmaradó 20-at egy hegyeshalmi pásztorfiunál hagytam November 22.-én, mert addig soha sehol, szállásért, étkezésért pénzt senki tőlem einem fogadott.) Visszatérve az Irószövetségi ládához, látom hogy egy idősebb néni megy a ládához, s lassan kiszámol magának 64o forintot. Csak azért tudom ilyen pontosan az összeget, mert alig akadt olyan aki kivett volna pénzt, s igy feltűnt. Még örültünk is, hogy van haszna a sok összegyűlt szines papírnak, lám a néninek is most hogy hiányozna a havi nyugdíjjá. Már 15 E M LÉKEK
