Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1971-03-01 / 5-6. szám
A cserkészet negyedszázados sikerét itt külföldön azzal érdemelte ki,hogy felületűt minden pártpolitikán és emigrácios retegezodésen. Ha most néhány gyakorlati előnyért a-cserkészet feladja ezt az elvét és a fogékony fiatal lelkeket a magyar nyelv tökéletesebb elsajátításáért a kommunista ideológia propagandájának teszi ki, a szülök többségének ellenállására számíthat. Hiszen elsősorban^azok^a szülők adják cserkésznek gyermekeiket, akikben a nemzeti érzés erősen él. Van más útja is a szakszerű és modern tankönyvek előteremtésének az anyagiakban jól álló és szakemberekkel is rendelkező emigrációban, mint azt a rendszertől ajándékba elfogadni. Éppen Gácsér Imre veti fel, mennyivel helyesebb lett volna az anyanyelvi konferenciát külföldön megrendezni, mely biztosította volna annak politikai függetlenségét, ugyanakkor otthoni szakemberek meghívásával annak szakszerűségét is. Ezért nem volt indokolt NAGY XÁROLYtól, hogy a súlyos probléma fölvetésekor, a gyönge emigrácios visszhang miatt, megbízatás nélkül a külföldi magyar ifjúság magyarrá nevelésének ügyében a Magyarok Világszövetségével vette fel a hivatalos kapcsolatot.^Az a tény, hogy ő fordult hozzájuk—mint ahogy irod—csak súlyosabbá teszi lépését. Ezzel az indokkal az a katona, aki nincs megelégedve fegyverének minőségével, nyugodtan átmehet az ellenséghez, mert ott modernebbet kap. Gácsér Imrével valljuk: "az otthoni és külföldi szakemberek eredményes együttműködésének alapvető feltétele a Magyárok Vilagszövetsegenek kikapcsolása. Csak igy biztosítható a politikamentes légkör, a kölcsönös bizalom és megértés. A párt ellenőrzése alatt^józan gondolkozást! külföldi magyar nem hajlandó dolgozni. Ha mégis rászánja magát, elszigetelődik a nemzetéhez hü magyarságtól, megbélyegzik, elitélik, és mindaz az energia, melyet eddig a magyar nyelv megőrzésének munkájára fordított, kárbavész." Nem akarom ismételni a karácsonyi számunkban irt javaslatunkat: fogjanak össze az emigráció szervezetei, szakemberei és teremtsék meg a tankönyvek anyagi és szellemi alapját. Hogy mindmáig ez nem történt meg, olyan hiba, melynek bírálatában veled együtt osztozom. A továbbiakban az otthoni fiatalság illuziómentes uj magyar látásáról írsz és úgy érzem, túlzott következtetésre jutsz, amikor azt irod: "kelet és nyugat között áll a magyar, de mindkettőtől egyformán távol." 1956 valóban nagy csalódás volt, de nem az első történelmünk folyamén. E sorozatos csalódás sem tudta azonban kiölni a magyarsávból Európához tartozásának tudatát. Most, mikor Ázsia hódoltsági területe lettünk, és az egységes Európa halvány körvonalai bontakoznak ki, még erősebb mint valaha a keleti befolyás elutasítása. A ^semlegesség. amit a jövő utjaként hirdetsz, nemzeti keretben illúzió, hiszen a szuperhatalmak között csak egy dunavölgyi konföderáció biztosithatná a keleteurópai kis államok függetlenségét. Ez derengett a prágai tavasz idején, amikor Jugoszlávia és Románia együttesen állt a csehszlovákiai reformisták mellé. Magyarország csatlakozása földrajzilag egy tömböt jelentett volna. De a szovjet még csirájában elfojtotta nemcsak a semlegesség, de az általad irt "humanista szocializmus" illúzióját is. Amig levelem fogalmazom, az észak-lengyelországi elfojtott felkelés is csak azt bizonyítja, hogy sem az emberarcú kommunizmust, sem a lépcsőzetes szabadságot nem tűrik^Moszkvában. Nem írnám le helyedben azt sem, hogy a mai fiatal Írókban a "hit szikrája sincs meg." Inkább azt mondanám, a cenzúrán átszűrt fiatal irók munkájában hiányzik a hit. Különben az általánosítás éppoly téves lehet, mint a mienk 56 előtt. Ki gondolta volna akkor, hogy egy évtizeden keresztül a marxizmusban fölnevelkedett fiatalság mire képes'. Gondolj csak a két év előtti em 7
