Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)

1970-02-01 / 3. szám

hogy a gondolatmenet simasága mégsem szenved törést seho’lsem.

Általában minden költeményére jellemző, hogy a formát mindig a mondanivallja hangjához illően választja meg, s ahol a hangulat komolysága nem tűri meg a játékos rim-zenét, ott a klasszikus formát éppolyan tökéllyel alkalmazza (pl. a De profundis versciklusban). Leiró költeményeiben az objektiv lira olyan perspektíváját tárja az olvasó elé, hogy egy festőművész ecsetje sem tudna elevenebb illúziót kelteni. A Hippodameia-ban Pelops és Myrtilos rimtelen jambikus dialógusa mesteri.

Általában az egész versgyűjtemény egy tehetséges költő ihletett alkotásait foglalja magában s az olvasónak még a pajkos könnyedséget fitogtató s a gyű.jteményből kirivó rimjátékos versecskék is élvezetet nyújtanak.

Nem a "De mortuis nil nisi bonum" alapján mondtuk el mindezt: Deák Zoltán nem halott, élő és még mindig életreképes költő s reméljük, hogy még sokszor gyönyörködhetünk sajátosan egyéni költészetében.

Kedves ITT-OTT!

Lapjuknak gondolatmenetével 85%-ig egyetértek, kivéve a szélsőséges kilengéseket, akár vallási, akár nemzeti, akár "sexy" alakban jelentkeznek is.

Jó, hogy a szerkesztő nem felel érte, hanem az iró. De néha az ily Írókat is meg kellene egy kicsit fékezni, korrigálni.

Értsük jól egymást: a féktelen szabadság épugy rombol, mint a féktelen rabság; hol itt a hozzávetőleges középút, azt a szerkesztő ur lelkületére, szivére, értelmére bizom.

Ismétlem, szeretem az ifjúságot, holott én már egy nyugdíjas vagyok, éljék ki magukat úgy ahogy akarják, de ne szertelenül.

Honfitársi szeretettel-- S.R.

Pixidario Peregrino: gratias, Te largum amicum salutamusi

Primipilus Australis Siculorum

Kedves Lajosi

Viszonzásul a székely bácsiért küldök egy székely viccet...

Jánosbá felmegy Vásárhelyre, bemegy a törvényszékre és végighallgat néhány tárgyalást. Amikor a tárgyalásoknak vége van, mindenki kimegy a teremből, csak Jánosbá ül ott egymagában, búslakodva. Arra megy ki az ügyész, aki különben a Jánosbának falubelije. Fölismeri az öreget, s odaszól hozzá:--Jónápot, Jánosbá!--köszönti az ügyész.--Aggyonisten, doktor ur.

—Hát mi járatban van itt Jánosbá, mi baj van?—kérdi az ügyész.--Jaaj, doktor ur, biza ölég nagy baj van,—feleli Jánosbá. Mett tuggya, doktor ur, a kolektiv eenökét agyonütte a villám.--Hát az bizony elég szomorú,--mondja az ügyész--de ne legyen azért úgy elkeseredve, hisz arról’nem tehet senki--Igenám, doktor ur,—mondja Jánosbá--csakhogy az én villám ütte agyon.

Baráti szeretettel, A.L.

30