Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-02-01 / 3. szám
Pár héttel ezelőtt hallottam egy érdekes előadást éppen a clevelandi Magyar Társaság keretein belül. Szathmáry Lajos tartotta ezt az előadást, a külföldi magyarság önismeretéről és cselekvőképességéről. Beszédében arra utalt, hogyha külföldi magyarságot két csoportra lehet osztani: "emigráns" és "diaszpóra" magyarokra. Az emigráns csoportosulást úgy •jellemezte, hogy ezek azok a magyarok, akik gyökeret vesztve nem tudnak uj letelepedési otthonukba beilleszkedni. így nem képesek a magyar érdekeket megvédeni uj környezetükben és mindig idegeneknek számítanak. Ezekkel ellentétben,- a diaszpóra magyar a világ minden részén feltalálja magát, letelepedési hazájában uj gyökeret ereszt és a magyar érdekekért mint bennszülött küzd. Azért tértem itt ki a Szathmáry-fé'le megfigyelésekre, mert aki ezt érti, az jobban megértheti a világszerte szétszórt ifjúságunk magyarságtudatának alapjait is. Másodsorban én^is úgy érzem, hogy külföldön van két ilyen^magyar tipus. Sőt, én is szeretném kissé mélyebben megvizsgálni ezt a két fajta magyart. Az első megkülömböztethető jel e két tipus között az, hogy élményviláguk és nevelésük más helyi és időpontbeli követelményeknek az eredménye. Az "emigráns" magyar általában felnőtt korában szakadt el .Magyarországtól. __ Ezzel ellentétben, a "szétszórtsági magyar" már gyermekkorában külföldre szakadt, vagy méginkább külföldön született, s igy már a diaszpórában, azaz a szétszórtságban nevelkedett. Éri például öt éves koromban hagytam el Magyarországot és élményeim zömét amerikai életem adta és adja. En nem vagyok emigráns, én szétszórtsági magyar vagyok. Hasonlóan, fiataljaink nagy része— azok közül, akik megmaradtak magyarnak— szintén szétszórtságiak és. nem emigránsok. Jó— de a születési hely véletlenjén kivül, mi a különbség a fiatal szétszórtsági magyar és emigráns bajtársai gondolkodása és értékrendszere között? Az amerikai talán úgy jellemezné az emigráns magyart mint "split personality"— mint méghasonlott egyént. Vagyis ez egy olyan valaki, aki két életet él. Egyet munkakörében és az amerikai gazdasági életben, általában presztizs-né'lküli foglalkozásban: ez a kényszerélete. Másik életét a munka-utáni szabad óráiban vagy a hétvégeken éli, amikor az emigráns társadalomban mozog, régi rangok és cimek között: ez az "igazi"élete. A szétszórtsági fiatal általában nem é'1 ilyen kettős, vagy meghasonlott életet. Ö természetesnek és előnyösnek tartja népe szétszóródottságát. Ebben fantáziát lát. Ha népe megmaradhat a világon szerteszét, akkor csekély számának ellenére is világnép lehet-- s ez minden szempontból erőtöbbletet jelenthet. Az "emigráns" nem tudja ezt a felfogást elfogadni. Az emigráns gondolataiban le van kötve a Kárpátmedence szűk falai közé és nem is tudja elképzelni, hogy ezeken a falakon kivül is lehet természetes magyar életet folytatni. Ebből kifolyólag külföldi tartózkodását ideiglenesnek látja és természetellenesnek. Mindig arról beszél, hogy jaj de jó volna hazamenni. Gyermekeit is próbálja arra nevelni, hogy érezzék a fontosságát ennek a visszaemigrálásnak amikor a kommunisták majd megbuknak. Ez a nevelés ha sikeres, akkor csak mégtöbb split-personality emigránst nevel, s ha nem 5
