Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1969-12-01 / 2. szám
fsrl'X;-: ín *3-':' ?:*• :V‘ :!'^r _ t-.;^ 'i;" r_ hépet, elfordult egy Időre .'a magyaroktól, ahogy például sokszor Izraeltől*' is és annak, a népnek a kezében^hagyta, amellyel már hosszú idők óta paráználkodott.,; A "paráználkodás" ebben -• az esetben lelki elhajlást' jelent, amelynek következményei a magyarokra' sem maradhattak el,^ Istennek azon Elrendelése következtében, melyszerint minden beszéd és cselekedet már önmagában hordozza a méltó következményeket... Ez az Igazság világosan látható a Szent Bibliában, az Ó- és Újszövetségben... Ezen Isteni igazság megtagadása csak sulyosbitó körülmény lesz a Végítéletnél, különösen azokra, akik különféle Isten-Krisztus-ellenes Hazugságokkal akarják megtéveszteni a világot és a benneélőket... M Amint az ITT-OTT további közléseiből látom, az ITT-OTT Írásaival és közrebocsájtásával a "Közlemények" és "Véleménnyilvánitások" ismertetései által arra törekednek, hogy megbontsák a magyar közösséget, s azt a még megmaradt Hitétől, Hitéletétől megfosszák, a magyarságot, mint nemzetet megsemmisítsék, amint arra a közelmúltban Hitler és csatlósai is törekedtek és amely szándék mellett Moszkva is kitart ma még, amíg az Ur Isten meg nem unja ezeket az élet-rombolásokat és gyökerestől ki nem irtja, az Általa teremtett világnak és Rendjének ellenségeit. Hogy az Ur Isten és Krisztus által Íratott Szentirások és ,az azokban foglaltak az egyedüli Igazságok, arról még vitatkozni sem látom érdemesnek, a Hazugsággal. Mivel tudom, hogy eljön rövidesen annak is az ideje, hogy Istennek és Igazságának ellenségei megfenyíthessenek és ha szükséges meg is semmisittessenek. Az élő igaz Istennek, a feltámadott Ur Jézusban adassék dicsőség mindazok által, akik meg akarnak maradni az Örökkévalóságra. New York Hozdik László Te, Magyar, ki tálján módra bor nélkül eszed az áldomást, s te ki Sionnak hegyén leled Úristened; te, ki német prófétát követsz, s te ki Jordánba-mártással keresztelsz vagy Jehovát lesed őrtornyodból: hiszed-é, vallod-é nyíltan, hogy ez az ember az igazat mondja? S te, ki azt állítod, Istened'' nem héberül szólít: mered-é azt mondani, hogy nem az igazat mondja? "Senki sem szolgálhat két urnák. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti." Légy hü magadhoz, Istennek népe! Kedves Lajos! . . . Biztos észrevetted az LMSzDSz "Nyilatkozat" cimü cikkének a jó magyarságát, nem beszélve a tartalmáról. Ki irta, teletűzdelte 70, számold, 70 tősgyökeres magyar szóval. Mi a rossebet jelent: átfunkcionálni? . . . Nem hiszem, hogy értem, mit jelent a tudományos szocializmus, azt látom viszont, hogy senki más szőre nem tetszik nekik, az öregek egyrészt (világháborúsok), kik más rendszert nem ismertek mint ami volt a két háború között, és azok, akiknek a kivándoroltak közti politikai veszekedésből elegük volt. 3^