Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1969-12-01 / 2. szám
PIPAFÜSTNEL .ITT-OTT már két éve hirdet magyar irodalmi pályázatot— az utolsó oldalon feltüntetett részleteket bizonyára ismerik kedves olvasóink. Múlt decemberben ki is adtuk a kisebbik, versre szóló dijat. Az idén sajnos ez is elmarad< nem érkezett be pályázati anyag. Szomorú tény. Azt hittük, hogy a szerény kis pályázat sarkalló hatással lesz fiataljainkra; reméltük, hogy aktiv^szépirodalmi tevékenységet eredményezünk vele. Mindeddig csalódtunk: az ITT-OTT oldalain ritkaság számba mennek az eredeti, szépirodalmi termékek. A szokásos leveleknek, cikkeknek, megvan a maguk helye. Nem akarjuk azokat leértékelni. De tény, hogy kulturélet nincs, és nem is lehet, szépirodalom nélkül. S ez éppoly igaz a szétszórtságban, mint volt otthon, Magyarországon. Arra kell törekednünk, hogy a Hazától távol is épitsünk s épüljünk— ezen a téren is. Abban a reményben, hogy a jövőben nagyobb sikerrel jár pályázatunk, ezennel megkettőzzük a kitűzött dijakat, s 1970 decemberében egy $5°-es U.S. Takarékkötvényt adunk a legjobb versért, s egy $100-asat a legjobb elbeszélésért. Ellenben előrebocsátjuk, hogy a dijakkal együtt felemeljük követelményeinket is. A szétszórtsági irodalom nem maradhat másod- vagy harmadrangú. Ugyanazt a nivót várjuk el a külföldiektől, mint a hazaiaktól: s ha ez talán elérhetetlen is legtöbbünk számára, törekvésünk célja akkor is csak a legjobb, a legmagasabb leheti Érdeklődéssel várjuk a pályázatra megjelölt müveket. A részletek az utolsó oldalon olvashatók. Az alábbi elbeszélés Kós Károly, a hires erdélyi müvész-iró tollából származik. (Borítólapunk Kós egyik linómetszete alapján készült.) 19EE-ben történt, december havában, karácsony ünnepe előtt talán egy héttel. Túl voltunk már a Horthy-rezsim kurta egyhetüs farsangján és hosszú, négyesztendős, kálváriás böjtjén. Túl a fojtogató szorongáson is, mellyel a bizonyosan bekövetkező leszámolás reánk zuduló iszonyuságát vártuk. Es túl voltunk végre már a felszabadulás mindennél hatalmasabb, lelkeket megrendítő élményén is. De nem voltunk túl az évtizedek óta szitott s a négyéves, kényszerű háború nyomorúsága, valamint.a belső politikai tusakodások mérgével is- táplált vak gyűlöletek meg-megujuló kitörésein, az ököl, bunkósbot és fejsze esztelen és felelőtlen dühöngésein. Mondom: az 19EE. esztendő december havában történt, amikor az élet és tulajdon még nem volt biztonságos az elhagyatott téli falukon, de a város félreesőbb utcáiban sem. Es a hosszú szürkületek ben és éjszakákban a védtelenség kinos érzésével, zárt és eltorlaszolt ajtók és elsötétített ablakok mögé rejtőzött az ember. Ilyen szennyesen szürke, nyirkosán fagyos decemberi napon Sztánáról Kolozsvárra szekereztem a négy esztendővel ezelőtt cinikus számítással diktált és alig két hónapja felszámolt úgynevezett EZ ERKTLENC SZiiZ NE&Y VÉNNEG Y"
