Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-09-01 / 10. szám
De mindez csak egy nagyobb távlatba állitva nyerhetett értelmet. Es mi, akik hazát vesztettünk, egy uj patriotizmus megszállottái lettünks Hazánk: Európa, mondottuk, és a nincstelenek egyszerre gazdagok lettek: az európai kulturtudat vallói és védői, a humanizmus állhatatos mi'litánsai. Ez atmoszférában árvaságot szüntető egyformasággá színesedhettünk! emberré. Emberré, aki nem magyar, nem cseh, német vagy francia, de: európai. Ez volt a közösség, amibe tisztitó fürdőként bele kellett magunkat vetni, mert önmagunkra, megmásult feladatainkra csak egy nagyobb közösségben lelhettünk. Az igényminimumból egyszerre igénymaximumba kellett átcsapni. Európai a humanizmus életlehetősége, de ugyanakkor kötelességmaximuma is. E felismerés csodálatos pontossággal esett egybe Csehszlovákia Masaryk által szövegezett erkölcstörvényével! "Köztársaságunk kérdése világkérdés. Európa és az emberiség a háború és békekötés által arra a fokra jutott, amely a nemzeti sovinizmust elintézte ... A mai müveit Európa kulturális szintéziséről van szó . . . Ezt épp a kevert államokban kezdhetjük meg: a müveit nemzetek kisebbségeinek ebben fontos és tiszteletre méltó feladatuk van." Ha van kisebbség, mely ezt az európai célkitűzést nyugtázza, akkor Európa nem találhat történelmileg igazoltabb népcsoportot, mint a szlovenszkói magyar kisebbséget: az emberiség igénymaximumának, a szolidaritástudatnak ez elárvult és elárult megszállottját. ^ Összegezésképp Jócsik Lajosnak, már Budapesten megjelent könyvéből—Iskola a magyarságra—idézek! "Egy magasabb európai magatartás kialakítása lebegett szemünk előtt, mely minden középeurópai ^kis nép számára megnyugvást ad . . . Úgy képzeltük, hogy van, létezik egy magasabb életforma, mely európai, szociális, gazdasági és esztétikai értéktöbbletet jelenthet úgy a kisebbségi magyarság, mint a többségi nemzet számára. Csak oly megoldások birtak számunkra jelentőséggel, melyek értéke általános volt és vonzást gyakoroltak mindenkire . . . Eszelősei lettünk emelkedett elképzeléseinknek. Birtokon kivül éltünk, és más népek gondjait is nyakunkba vettük. Kisebbségi magyarok voltunk, és saját sorsunkon túl izgatott azok sorsa is, akik a kisebbségi helyzetet ránk kényszeritették. Van még egy példa erre a történelemben?" A vox humana tájainkon nem szürkülhetett frázissá: az európai tudatot eltiprással fenyegető német barbarizmus eszmélésünk csiráját adekvát magatartássá terebélyesitette. Az ellenség közös volt: a manifesztálások magyarul, csehül, szlovákul egy nyelvet beszéltek: antifasizmust. De a harc elveszett—mielőtt megkezdődött volna. A világpolitika oly konstellációkat teremtett, melyek szétszakították az antifasiszta egységet. Mindenki magára volt utalva: becsületére. Egymásról nem tudva, egymástól elszakítva kellett megállni a próbát mindenkinek, nemzeteknek, népcsoportoknak, egyéneknek külön-külön. A tét: az emberséges magatartás volt a fasizmusnak az egyetlen lényeges ellenere je . (Folytatjuk)
