Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)

1970-07-01 / 8-9. szám

—Utazásom célja, hogy minél több kinti magyarral találkozhassam, beszélgessek velük, előadásokat tartsak nekik a magyar nyelvről, tanulmányozzam a magyar iskolák, különösen a magyar ^anyanyelvi oktatás helyzetét, nehézségeit. Kívánság^szerint előadásokat tartok majd a magyar nyelv múltjáról és jelenéről, arról, hogy mi újság a magyar nyelvben, nyelvjárásainkról, nyelvművelésünk szervezettségéről, az anyanyelv megőrzésének kérdéséről.

—Szeretném az alkalmat arra is felhasználni, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsünk azokkal, akik odakint anyanyelvűnk tanításával foglalkoznak, hogy ezután rendszeres segítséget nyújthassunk nekik munkájukban. Tájékoztatni fogom őket arról, hogy idén nyáron tanácskozást, nyelvtanfolyamot rendezünk Debrecenben a külföldi magyar iskolák tanárai számára, s hogy ezeket a találkozásokat rendszeressé akarjuk tenni a jövőben. A konferenciára egy magyar olvasókönyvet és egy népdalkönyvet is kiadunk.

Lőrinczének ez a kijelentése, szerintem, kimondottan magyar— nem kommunista. Csupán magyar! Igaz, Kádárék engedték útjára, s igy feltételezhetjük, hogy a kormány támogatását is elnyerte, ászért hangoztatják az emigráns lapok a második jelzőt—hogy "szálláscsináló." Mit értenek ez alatt? A fogalom értelmezéséért Országh nagy magyar-angol szótárához folyamodtam. Országh azt mondja, jiogy " szálláscsináló" lehet "előfutár," "előjel" avagy "hirnök." Ebből arra következtethetünk, hogy szálláscsináló alatt olyan valakire gondolnak, aki másnak előkészíti a terepet. Ezek szerint Lőrincze a későbbi Kádár-ügynököknek lenne a bevezetője.

Lehet, hogy a Kádár-kormány ezt igy is képzeli el. De nem hiszem, hogy Lőrincze Lajos igy látja a saját szerepét. Ő—úgy vélem—szintén a magyar megmaradásért küzd—ahogy lehet. Látja, hogy erre nézve fontos a szétszórtságban élő magyarság megerősödése. Utjának célja, hogy felmérje a lehetőségeket a szétszórtságban élő magyarság—azaz, a világmagyarság—megsegítésére, a beolvasztó hatásokkal szemben való megvédésére.

Tőlünk függ csupán, hogy ebből csodás, magyar mentőhadjárat bontakozik-e ki, vagy pedig kommunista áskálódás és emigrációs hisztéria. Okosan, higgadtan kell felmérnünk a helyzetet. Nem szabad minden Magyarországról induló kezdeményezést mindjárt viszszautasitani. A kulturális, tanügyi és művészeti téren rengeteg olyan lehetőség van, amiből mi is kaphatunk, mi is tanulhatunk, gazdagodhatunk.^ Az ilyen akciókat nem lehet kézlegyintéssel elintézni, a "hidépités" berózsaszinező vádjával elutasítani.

Nem vagyunk elég sokan és nem vagyunk eléggé erősek ahhoz, hogy megengedhessük magunknak ezt a luxust. Az ilyen emigráns hisztéria nagyon hasonlít a^két világháború közti időszakra, mikor az Őszirózsás és a Kun Béla féle forradalmak emigránsai (pl. Jászi Oszkár) minden magyarországi kezdeményezést megtorpedóztak, azzal, hogy az a "Horthy-fasiszta" Magyarországról ered. Nem érdekelte őket, hogy a kezdeményezés építő, magyarmentő, kulturális ill. művészeti jellegű volt—csak azt "látták," hogy "Horthy-fasiszta."

Ne essünk mi is ugyanilyen vakságba. Próbáljunk minden akciót a saját érdemei alapján kiértékelni. Ha az akció elősegíti a világmagyarság megmaradását és továbbfejlődését, akkor jó, bárhonnan ered! Ha pedig akadályozza a magyar boldogulást: rossz az, akármi az eredete! Lenintől megtanulhatnánk: "az eredmény a fontos—nem pedig a szándék."

Van Louisiana államában egy kis falu, Albany, melyet—még nem

15