Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-07-01 / 8-9. szám
SZ. L. BÁTYÁMNAK Valóban: mitsem ér a puszta ész, S a jóhiszemű, hajrás akarat: Csak az ér célba, sikert az arat, Ki tud! és tudván, áldozatra kész.----—éji "OUR FLAG" Nincs szándékomban elcsépelt szólamokat röpködtetni a levegőben, de régóta hiszem, hogy a szülők nagyon sokban hozzájárulnak a sokatemlegetett "generation gap"-hez. Ez a nemzedékek közötti különbség sajnos fennáll magyar szülőknél is, magyarságukat illetőleg. Nagyon jó kifogásnak látszik az amerikai környezet, s ezért legtöbb magyar szülő addig mondogatja magának, hogy itt nem lehet a gyermekeket megtartani magyarnak, mig maga is elhiszi. Az eredmény az, hogy a gyermekek tényleg nem maradnak meg magyarnak. Egy kivételt képez a mellékelt amerikai iskolában készült kis gyakorlat (nem házifeladat!) Írója, (lásd szemben) Első látásra talán nem látszik soknak, de vizsgáljuk meg közelebbről. Első-osztályos gyermekeknek nyomtatott mondatokat kellett lemásolni, irásgyakor’lás céljából. Reményik Csilla, amikor a zászló színeihez ért, "red white green"-t irt, holott a nyomtatás "red white blue" volt. Ez még annál is inkább dicséretre méltó, mivel a "szegény" hétéves MAGYAR kislány nem is tudta, hogyan kell Írni a zöldet angolul. Szerencsére volt egy zöld kutya képe az osztályteremben, amire az volt Írva, hogy "green dog." Erről másolta le Csilla a "green" szót. íme, a megtestesült MAGYAR HIT! Mennyivel többet érnek és segítenek nekünk az ilyen Magyar Szülő "ereklyék," mint a szent jobbok és más üvegburák alá zárt szimbólumok! Drága, dacos, büszke magyar szülők! Ezt csináljuk Reményikék után, s állítom, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt rajtunk! Áldja meg a MAGYAROK ISTENE az ilyen magyar szülőket. Sass Márton 4
