Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)

1970-04-01 / 5. szám

hogy a halandzsa nyelv szótára és nyelvtana megjelent-e már, és hol kapható. Az Akadémia is megtisztelt, hosszabb memorandumot nyújtott be hozzám, melyben azt fejtegeti, hogy a "kiszera," a "méra" és a "bégész" szavak egyáltalán nem értelmetlen betű-permutációk, mint én hittem, hanem azoknak igenis van értelmük, és hogy 5 érti, és hogy jövő hónapban, ha úgy tetszik felolvasást tarthatok.

Annyi bizonyos, hogy egyszer életemben rákerültem a^helyzet magaslatára—és én ne legyek az az ember, aki a szerencséjét kútba^ ejti? Ezek után tehát határozottan kijelentem, Marinettire és^más futuristákra hivatkozva, hogy a halandzsa-nyelvnek igenis van értelme, sót, ez a jövő nyelve, mely el fogja söpörni az eszperantót, a volapüköt és más régi seprőket.

Az elmúlt hét folyamán behatóan tanulmányoztam a halandzsa-nyelv sajátos törvényeit, magam is gyakoroltam magam,^és pénteken délelőtt rájöttem, hogy a pesti viszonyokhoz képest folyékonyan beszélek halandzsául.

Azonnal telefonáltam a rendőrségre.--Halló! Rendőrség? Itt szekéberedétesz. Kérem, azonnal küldjenek ide két csendőrt, mert a drégbedészeti főcsévész gyerepelés alatt idehivatász.--Halló! Halló! Nem értjük! Tessék? Tessék? Tessék?

Hangosabban kiabáltam, türelmetlenül:--Kérem, ne ugrassák az embert ilyen sürgős másziászásban. A- zonnal két csendőrt, drégbedészeti térben.

—I . . .i . . . igenis, azonnal—dadogta valaki^ijedten.

Negyed óra múlva két csendőr tisztelgett nálam, és parancsaimat várta.

Vagy úgy, mondtam. Akkor jó.

A két csendőrrel elmentem a sóhivatalba.

—Kérem—mondtam--, nagyon sietek, adjanak mellém lépsérző három, fel kell vonulni.--Tessék?--mondta a hivatalnok.

—Na, kérem, ne bolondozzon--mondtam neki unatkozva--, nagyon téved, ha azt hiszi, hogy mége széd. Tessék nekem rendelkezésemre bocsátani bedevéreszemé'lagépádiszáda.

—Aaaa—mondta--, elég lesz nyolc?--Elég lesz.

Csakhamar nyolc emberrel és két csendőrrel felvonultam a Rákóczi térre. Éppen ^népgyü'lés volt.

—Éljen! Éljen!—orditott a tömeg fellelkesülve.

A hatás leirhatatlan volt. Mint a nép bajnokát, lerángattak az emelvényről, vá'llukra kaptak, és a két csendőrrel, a nyolc hivatalnokkal és az ujjongó tömeggel diadalmenetben vonultunk az egyetem felé.--Egyetemi ifjuság!--bőgtem a nép hátán. --A zsarnokság mádaszémiféra mindenütt! Fel, fel, a közös, hazafias kiszédere méra!

—Fel, fel!--zengett lobogva az ifjúság. --Ez a mi emberünk!

Az egész város lázban forrt. Senki se tudta miért, de forrt.

A katonaságot se lehetett kirendelni, mert nem tudta senki, ki és mi ellen kellene menni a katonáknak, és hogy mi baj van.

Engem délután felrendeltek a külügyminisztériumba. Angol, orosz és német diplomaták vártak sötét arccal, és igy fogadtak:

15