Itt-Ott, 1968. október - 1969. szeptember (2. évfolyam, 1-7. szám)
1968-10-23 / 1. szám
nem volt sokkal erősebb, mint amikor gyerekkoromban saragyágból csészét formáltunk, belekoptünk, mondván, pe, ne, akkorát szóljon, mont a nagyapam hátul tol to s puskája sazzal a falhoz csaptuk a sárgrana.tot.. lat akkorafélet csesszentett a dajnemajt, kevetven a gödörből egy csomo sarat, s egy akkora fadarabkat,.mámt a tenyerem. ' -kérdőleg néztünk egymásra a fedezedunkbol, hogy- hát ennyi az egesz? mag ráadtunk óvatosságból egy- percet, aztan a gódörgöz Siettünk. Legallapitottuk, hogy hatásnak, mar t.i. ami a tuskó szetrepeszteset illeti, semmi nyoma. közben a hatodik osztályba jaro fiam is a-helyszinre.érkezett s awig az iskolai autóbusz megérkezett, tanulmányozta a helyzetet.,saa dinamitra nyomtatott■ utasitást olvasta. A nagy előkészület es lélk-ifeszültség után szinte szegyenkeztem előtte a ludarcommal. kentegetőzes keppen vádolni kezdtem a dajnemájtot. - "Nezze, Szőr, itt az a baj" mondtam, "hogy a dajnemajt/csak tizenkét százalékos. Ha otven volna, vagy száz, az más. . ."-"Lehet, hogy igaza'Van, Liszter, de akkor azon segíthetünk: kössünk össze hármat, négyet s akkor nőveljül a hatóerőt.1.' - "Bocsánat, -uram," igyekeztem lebeszélni erről a szándékáról, "tévés~a-feltevése. Ha■egy rudat alkalmazunk, akkor az az egy rüd.á százszázalékos massza., melyben a robbanóanyag tizenkét százalék/ ha négy rudat alkalmazunk, akkor a négy rúd lesz a száz százalék s a robbanóanyag ismét csak a száz százalék tizenkét százaléka lesz s ott leszünk ahol kezdtük." - ügy tett, mintha megértette volna az elméletemet, ránézett az el nem. robbantott dinamit rudacskákra, egyet sóhajtott, s lemondóan;'intett, .hogy hagyjuk abba az egészet s otthagyott engem a dajhemajtjaimal együtt, hogy nyessem tovább a gyökereket a megkritizált fejszéjével. Lstere sikerült egy tuskot kiborítanom s örvendtem hogy másnap vasarnap lesz s tovább pihenhetek a gyotrelmes és a sok izgalom után,amit a dajnemajt okozott. Sajnos, a pihenésem nem volt tpkeletes, mekt egész ejjel álmomban a robbantással bíbelődtem, persze sikeresebben mint a valóságban, s az egyik alom-dinamitom akkorát durrant hogy az agyam iá smegrez dűlt bele, s felébredtem. Ilésó reggel volt. körülnézek a szobában s hát a nagyobbik fiam ninch az agyaban. az agya melletti székén egy könyv, olvasom a címet: "A robbantás technikája" s benne egy bélyegzőlenyomat, hogy a chestergapi banyakonyvtár tulajdpna. Rögtön tudtam, hogy hanyadan állunk s hogy az a robbanás, ami felébresztett, valóságos és nem álombéli volt. Lszeveszett gyorsasaggal kapkodtam magamra a ruhámat s lohalalaban rohantam az irtás fele. nézelődve a tuskohoz, a fiam egy fa mögül ramkialtott, hogy állják meg s abban a pillanatban egy nagy durranás reszkettette meg a levegőt s maris repültek, imbolyogtak, zuhantak a légben a tuskó szétzúzott darabjai, úgy ahogy azt en már tegnap látni szerettem volna s ahogy bizonyara hr. Parker is elképzelte. 25
