Itt-Ott, 1968. október - 1969. szeptember (2. évfolyam, 1-7. szám)

1969-09-19 / 6-7. szám

AZ ÖRÖK BALLADA

Mikor Koppányt, az utolsót9 Vitték büszke Esztergomba,

Halottan is kimagaslott,

S fölnézett a csillagokra.

Sirt a föld, amerre, mentek^

Sirt az ég, amerre jártak,

Virágai, csillagai Hervadoztak ősi nyárnak.

Idegeni lovagoknak Tüzes vassá vált a páncér,

Magyar máglyák mind kihunytak,

Kár ezután ennyi lángér.

Szüzek sirtak és a vének yérharmatos sebe áradt,

Ázsiai messze rónák Kútfeje is mind kiszáradt.

Messze sirok fölzokogtak,

Messze kanca fölnyeritett,

Vörös lón a. hold, s a dombon Száz lidércnek lángja intett.

Esztergomba kiszögezték Négy világtáj fele testét Észak, kelet, nyűgöt és dél Dögmadara mind kikezdték.

Magyar Isten, öreg Isten Nézte némán, ült az égben.

Koppány lelke szállt a szélben^ Szállt az éjben, szállt a fényben.

Szállt a földre, szállt a vizre, Szállt szivekbe, szállt jövőbe. Igric ajkán halhatatlan Sóhajtásunk Ion belőle .'

Juhász Gyula

2