Irodalmi Szemle, 2016

2016/6 - HOL VOLT, HOL NEM VOLT - Szászi Zoltán: A portás, aki Leninre vigyázott (novella)

- Mondtam, itt van. Itt, a fogdaban. Lenin, tessek, nezze meg. Jobbrol, balrol, ko­­zelrol, tavolabbrol, villanoval es felhomalyban. Mar megbocsasson, Lajos bacsi, ha maga szerint csunyan tettem, de en kikoptem elotte. Ugy tettem, mintha port nyel­­tem volna es kdhdgnom kellene. A tanar ur elfordult, mikor latta, es csak mosolygott. Tudom, Mary, nem illik kopkodni, de mit csinaljak, mert ha ilyen vernoszo kommu­­nistanak en csak a szobrat is meglatom, ram jon az inger. Kopni kell. Emiatt a kepek es szobrok irant erzett utalatom miatt mar majdnem faszoltam diakkent, ha a portas­­nak allt tanar ur nem lett volna... Hajaj! Ez egy regi kinos tortenet am.- Mar megint kezdi, mondja meg neki, Mary, hogy ne kezdje! Elobb fejezze be a Lenin fogdaba zarasanak mesejet, aztan majd holnap vagy barmikor maskor kezd­­het ujat, ha kedve lesz. Csak ne egyszerre ennyit, nem tudok mar en figyelni, meg ktilonben is, mindjart kezdik a parlamenti kozvetitest! - mondta szinte konydrogve Lajos bacsi, aki evtizedek ota, ha nem is titkolta, de azt legalabbis elhallgatta, hogy egykor eleg komolyan vette a szocializmust, sot a jarasi etikai bizottsagig vitte, mig parttag volt. Mar az is kezdett neki remleni, hogy meg valamikor 1987-ben, a Nagy Oktoberi Szocialista Forradalom 60. evfordulojan, mikor azon vicceltek, mehet nyug­­dijba az eszme, 6 is megszavazott - mint mindenki mas is persze - egy hatarozatot, miszerint Lenin-szobrot kellene allitani a varosban. A posta melletti teren, a soha be nem fejezett es hasznalhatatlan aluljaro melle. Aztan ezt teljesen elfelejtette, ahogy az egesz multjat is probalta es probalja mostansag elfeledni es elhallgatni, mert ha min­dent elmondana, valoszinuleg tarsasag hijan maradna, bamulhatna egyediil a plaz­­matevet.- Szoval a tanar ur, igen, a portasnak allt tanar ur. Ma reggel nala jartam, erettsegi talalkozonk iigyeben, meghivni ot, hat beszelgettiink, nosztalgiaztunk kicsit. Hogy bizony, amikor negyedikes gimnazista voltam, es majus elsejen, a felvonulaskor ep­­pen a disztribiin elott, kisse berugva elzuhantam a jo tizenot kilos Lenin-fej transzpa­­renssel, ami persze ketterepedt, hat o szaladt hozzam, foga kozt azt sziszegve, fajditsa a labat, ham, tettesse, hogy kificamodott, es hangosan jajgasson, a tobbit bizza ram! Szot fogadtam, mert tudtam, balhe lesz, igy aztan osztalyfonoki megrovassal megusz­­tam. Csakhogy mas is tortent meg azutan velem es Leninnel. Erettsegikor, eppen az ugynevezett „vdros sarok" mellett mentem el, amit ugy kell elkepzelni, mint valami kommunista oltart. A sulinkban a masodik emeleten volt, szemkozt a tanarival, az erkely tele vezeto ajto ele biggyesztve. Harmas oltar, harom szarny, kozepen a mult, balra a szovjet jelen, jobbra a csehszlovak jelen, a jovo meg? Az most van! De ezt hagy­­juk. Szoval mentem volna eppen matekbol szobelizni, de elotte a kurazsi kedveert lenyomtam egy teles rumot a fiuveceben, lapos iivegbol. De mivel nem reggeliztem, a rum meg langyos volt, eppen a Lenin-kepmas elott szaladt ki a szamon egy rovid kis barna csula. Pont a komcsi oltar ele, taccs. Na, mondom, Agost, annyi neked, ha ezt latta valaki. Latta. Szerencsemre csak a tanar ur. Gyorsan zsebkendot vett eld, fel­­torolte a rumtaccsot, betaszigalt a kabinetjebe, megitatott velem fel liter asvanyvizet, es szemelyesen kisert a matek erettsegire. Mit mondjak, dicseretesre vizsgaztam.- Lodit, lodit, lodit, mint mindig, de kedvesen teszi, es el akarom hinni! Meg egy cherryt? - kerdezte Mary, es fejet csovalva indult csapolni, mert ugyis tudta, kell a szomjas szajba meg egy ital.

Next

/
Thumbnails
Contents