Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Török Elemér versei (Tanúja kufár tegnapoknak, Nem kérek többet..., Még álmomban is..., Kiáltás)
Török Elemér versei Emlékszem, a Fő téren egy szobor állt, szomorú arcú, néma szent, kezében kopott kőkereszt, az út Királyhelmecre arra ment... Komoly idők jártak már akkor is erre, nem voltunk a hatalom kegyeltje, eltelt azóta nagy idő, s nem vagyunk ma se... Hiába jajdul nyelvünkről Trianon óta annyiszor panasz: a sorsunk most is ugyanaz... Az avítt egy nyelv, egy nemzet, francia példa nyomán bánnak velünk ma is mostohán... Ránk mindenfelől gyűlölet lángol, nincs hová s merre futnunk szülőhazánkból, hol nekünk se kell több, mint másnak: Naponta mégis miért bántnak?!... Uramisten, hát mit akarnak?! Bűn, hogy ideszült anyánk magyarnak?... Mit kell itt még megélnünk, lehet jobbra reményünk?... Újabb ezer év múlva, leszünk még itt, ki tudja?... S ha élnek majd erre emberek, nyelvünkön ki mondja meg, hogy a régi országút Királyhelmecre merre ment?... Mit mondhatnék még és minek, a sorsunkat, ki érti meg? Kihez szólhatnak a szavak? Körülvesznek süket falak... Az értelem már hiába szólít, égüres lett az ígért szó itt... De mégse!... Kiált fel bennem hangosan: itt, ahol őseink sírja hazánk határa, ha százszor megbántanak: feladnunk, nem szabad!... Nincs más esély, se menekvés, csak a fegyelemmé szigorodott folyton küzdés... Mert nem igaz, hogy jobb már nem jöhet, s győzhet a vak gyűlölet... Azért, mert valaki: kurd, örmény, zsidó, ír, magyar vagy katalán, nem lehet bélyeg az Ember homlokán!...
