Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZALATNAI REZSŐ - Fónod Zoltán: „Nem én voltam a kalandor, hanem a történelem...” (Megkésett beszélgetés Monoszlóy Dezsővel, a 80. születésnapja ürügyén)
Száz éve született Szalatnai Rezső a nagy száguldást megunja kis kertben egyedül ketten messzebbre érni úgyis lehetetlen * Regényeidben nemcsak a menekülés témája a gyakori, hanem a háború, a fogolytábor élménye is. Tatárjárás című regényedben, melyet az Új Szóban 1968 tavaszán folytatásban közöltem (ezt A milliomos halála „harmadik fugájaként ” jellemezted!), ugyancsak megjelenik a téma. A negyvenes években, katonakorba kerülve hol és hogyan vészelted át a háborút? (Kérdem ezt azért is, minthogy társaimmal együtt, tizennégy évesen, 1945 februárjában a nyilasok elhurcoltak bennünket, és volt módunk a háború és a fogolytáborok poklát megismerni...) A regénybeli élmények valósak vagy fikciók? — Miután az életben sok minden történik akár egyszerre is, az előbbi és utóbbi események sorában átmenetileg az is ide illeszthető, hogy 1944 márciusában feleségül vettem Nemes Nagy Évát, a kolozsvári Nemzeti Színház tagját. Nászútra az akkor Horthy-csúcsnak elnevezett Radványi havasok egyik hegyi szállodájába utaztunk, szánunk nyomán farkascsordától kísérve. Az orosz ágyúk dörgése már odahallatszott. Elhatároztuk, hogy valamiképpen ki kell jutnunk a nagyvilágba. Erre megfelelő hely is ígérkezett, Stockholm, méghozzá a magyar nagykövetség, Ullein-Rewitzkyvel az élén, akihez családi barátság fűzött. A németek eközben megszállták Magyarországot, és a kiutazásra többszöri próbálkozás dacára sem jutott lehetőség, semleges országba a németek az átengedő vízum kiadását elutasították. Fiatal koromban egyszer azt írtam: Az ember sorsa kőbe vésett. Most, vénen, ha nem is vagyok erről teljesen meggyőződve, megnyugtatóan hangzik. Visszatérve a kérdés fikciós vagy valós magyarázatához, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy erre az Új Szó 1968-ban megjelent, Fónod Zoltánnak a- dott interjúban szóról szóra válaszolhatok: ,A Tatárjárásban a »régen történt« és a »most« egyszerre dualisztikus hangszórókat keres. A háború borzalma nem egy háború borzalma csupán, hanem az ember örökös rettegése a mindenkori háborúkkal szemben. Ezért a regény történésének ebben a szakaszában már nemcsak a jelen riadó jelei szólalnak meg, hanem a múlt, a valamikori tatárjárás krónikás éneke is. A regény hőse a jelen szörnyűségei elől a krónikásénekké vált múlt szörnyűségeihez menekül, mert úgy gondolja, ennek a lapjait bármikor becsukhatja, és akkor a tatár hadak is megállásra kényszerülnek. A regény azonban nem keres absztrakt kiutat, a valóság riadói tovább szólnak. A krónikás ének a jelen kulisszájává, s a belső idő manisszájává válik... A festészet ... dehumanizált fikciója állítólag megtalálta a maga eszperantóját, egy általános és internacionális végső jelzést. Ilyesféle finalitáshoz az írásmüvészet szerintem sohasem juthat el, mert nem vizuálisan, hanem gondolatilag van az élményhez kötve...” Legyen az valós, vagy kép- zeleti, a hangsúly azon van, hogyan tudja ezt hitelessé varázsolni.
