Irodalmi Szemle, 2003

2003/2 - KEGYELET - Rožňová, Jitka: Az út, amely sohasem ér véget.. (Kantár Csaba emlékére)

KEGYELET

a legapróbb mozdulatokkal, gesztusokkal, pillantásokkal meggyőző erejűen megfogni és mozgósítani környezetét, önzetlenül osztozni az élet örömeiben, amelyet állandóan magában hordoz és még a legnehezebb pillanatokban sem veszít el, olyan pillanatokban, amikor mások talán meg sem próbálnának helyet kiharcolni maguknak a Nap alatt.

Csaba azok közé tartozott, akiknek ez sikerült: teljes életet élt, álmait és vágyait megvalósította. Remek tollforgató-képességét eleinte több szlovákiai és magyarországi irodalmi folyóiratban is megcsillogtatta, később az „Angyalzsugor” című antológiában (AB-ART, 1997), amelyet három év múlva első önálló verseskötete a „Rozsdát jövendölve” (AB-ART 2000) követett. Elszánt, nyitott költői kifejezésmódjával és a költészetben való jártasságával, amelyet verseiben felhasznált, sok pártfogót talált magának az olvasók és az irodalomkritikusok körében is. Ezzel előkelő helyet sikerült kiharcolnia magának a kortárs fiatal irodalomban. Tisztában volt a szó erejével, nem félt a kísérletezéstől, és ami a leglényegesebb, szerzői vallomásaiba mélységet csempészett bele, melynek köszönhetően költeményei időtállóak lettek. Mint a Szőrös Kő irodalmi lap szerkesztője, szinte habzsolta a könyveket, a jó zenét, a színházat, s mint a világ és az élet dolgainak lelkes figyelője, könnyedén mozgott abban a labirintusban, amelyet a művészet jelent a maga sokszínűségével, formáival, illataival, érzéseivel.

Alkotókészségét és az alternatív művészeti kifejezési formákhoz fűződő természetes viszonyát így nemcsak az irodalomban, hanem a performansz műfajában is kamatoztatta. Rendszeresen szerepelt a Transart Communication fesztiválokon, eredetiségét és újításait sikerrel mutatta meg a nemzetközi konkurenciának is, és mint a Sötét Tükör Stúdió egyik alapítója, egyedi világot interpretált ebben az akciós művészetben itthon és külföldön is.

... és valóban csak idő kérdése volt, hogy kezdeményezéseit hol folytatja. Mint a Levédia Kör alapítója és elnöke, a szimői Jedlik Ányos Társaság szervezője-titkára, a Verbum Pro Futuro Polgári Társulás alelnöke, a Csemadok, a Magyarok Világszövetsége, a Szlovákiai Magyar írók Társasága és más szervezetek aktív tagja azon fáradozott, hogy az össztársadalmi problémákról a lehető legtöbb szó essen, s a lehető leghamarabb megoldódjanak.

Idő előtti távozásával a földöntúli szférákba ugyan végétért egyik nagy útja a sok közül (hogy utána egy másikra induljon), ám távolról sem ér véget jelenléte mindazok életében, akik megszerették közvetlenségét, kedves humorát, istenadta tehetségét.

Számomra Csaba mindig az az ember marad, akihez nemcsak régi, őszinte barátság, hanem rengeteg felejthetetlen, sokszor kacagtató élmény fűz a világban való csavargásaink idejéből, a kávéházi tereferék varázsa, az antikváriumok és könyvesboltok rejtett zugainak felfedezése — ezer apró momentum, amelyek végső soron egy tökéletes mozaikká állnak össze.

Azóta a végzetes január 15-e óta sokszor, jóval gyakrabban, mint azelőtt, nézem az eget — a kósza felhőket, amelyek közt a Napot keresem —, a Napot, amelyet ő mindig megtalált a felhők között. Ha én őt megtalálom, elmosolyodom. Tenyeremet az ő tenyeréhez szorítom és a mi imagináris érintésünkből