Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Fónod Zoltán: „...történelmünk kínálja az abszurditásokat” (Beszélgetés Grendel Lajossal)
Beszélgetés Grendel Lajossal posztmodernnek. Esterházy Pétert már sokkal inkább. Amikor a Termelési-re- gény megjelent, én már elkészültem az Éleslövészettel (két év volt, ugye, akkoriban a nyomdai átfutási idő — de ezt csak a fiatalabbak kedvéért említem). Viszont a Termelési-regény egy-két részletét ismertem folyóiratközlésekből, s ha a regény maga nem is, de Esterházy stílusa, „hangfekvése” valóban hatással volt rám. Annál is inkább, mert az ő ironikus, pajzán, tiszteletlen, játékos nyelvezete nagyon a kedvemre való. * Esterházy Péterrel „egy csillagjegyben” születtél, a Kos havában. Van bennetek valami közös, csak rátok jellemző? — Azt hiszem, az ironikus látásmód, s az a szó jó értelmében vett tiszteletlenség, ami nem tévesztendő össze a nyegleséggel. íróként az elmúlt másfél évtizedben más-más utakat jártunk be, de ez egyikünket sem akadályozott abban, hogy kettőnk kapcsolata ugyanolyan szívélyes maradjon, mint személyes ismeretségünk kezdetén * Regényed egyik vallomásos kitétele szerint minden valamire való elbeszélő a szülővárosával kezdi. A „város" ott lüktet regényeidben. A régi Léva mindenképp. Hogyan él benned a szülőváros, s mennyire ismerős számodra a mai Léva? — A régi Léva, sajnos, már csak bennem és a hozzám hasonló régi lévaiakban él. Léva sorsa is az lett, ami sok más szlovákiai kisvárosé. Lakosságát mesterségesen a többszörösére duzzasztották, s ezzel a város etnikai-nemzetiségi arculata is alaposan megváltozott. Ma már, Léván járva, fölkapom a fejemet, ha magyar szót hallok az utcán. Ez, bizony, fáj. Néha elgondolkodom rajta, hogy mostanság, a multikulturalizmus divatja idején, milyen jó kis multikulturális fészek lehetne ez a város. Persze lehet, hogy e tekintetben nincs még minden veszve. Ez azonban elsősorban a lévai magyarokon áll vagy bukik. * Családodról jelzésértékű félmondataid vannak, minden különösebb kitárulkozás nélkül. Mit jelentett számodra a családod, s kitől örökölted írói tehetségedet? — Családunkban sokféle hagyomány találkozott és fért meg békésen egymással. Őseim között van egy szlovák—német—magyar luteránus—református ág és egy magyar—német református—katolikus ág — hamisítatlan Kárpát-medencei katyvasz. Apámék ágán gömöri és turóci (!) paraszt és kisiparos ősökkel, anyámék viszont régi Bars megyei kisnemesek voltak. (Állítólag, a ködös távoli múltban még egy alispánt is adtak a megyének.) Apám jogász volt, de mivel, finoman szólva, igencsak jobboldali beállítottságú ember volt (s erre csöppet sem vagyok büszke), 1945 után nemigen termett a számára babér. A polgári életformából ekkorra nekünk legföljebb a kilakoltatás és a tisztes szegénység jutott. Viszont a magyar történelem és irodalom szeretetére neveltek otthon, magyar iskolába írattak (hogy példát mutassanak, nem minden magyar értelmiségi félti a gyerekei jövőjét a magyar iskolától), s ezért ma is hálás vagyok a szüleimnek, akik, sajnos, mind a ketten nagyon
