Irodalmi Szemle, 2000

2000/11-12 - Duba Gyula: Levél a magányból (regényrészlet)

Levél a magányból

bárhogy figyeli őt, úgy látja, a próféta nem töri magát, gépiesen mormolt halk igazságai nem jutnak el a tömegekig. Ez lehet az oka, meg persze az emberekben élő fásult érdektelenség és rohanás, hogy Drabicius füzetei, pedig ingyen adná őket, mégsem kelnek el. Némileg csüggedt letargiája és magányának megközelíthetetlen burka nem változik, mígnem egyszerre Gondterheltet hozza elébe a mozgólépcső.

Gondterhelt Zsembery Kolos levelének a kézhez vétele után indult Drabicius keresésére. Mintegy összegezni az eddig történteket. Valójában mi is történt? Természetes egyszerűséggel történnek hihetetlen dolgok. Az ész megáll és a lélek csak hüledez. Valami összeállt, aztán széthullott, a folyamat egyre növekszik s mind végletesebb vonásokat ölt, a dolgok egyesülnek, majd szétesnek, és az összefüggések egyre lazábbak. Egyre lazábban állnak össze s ugyanakkor egyre ziláltabban esnek szét, szinte felrobbannak. A valóság szövete ritkább, mint a foltozásra szoruló zsák anyaga, s közege egyre hígabb. A történések elkeserítő és élvezhetetlen bomlásterméknek tűnnek fel. S a már-már kozmikus méretű és szinte transzcendens értelmű széthullásban ellaposodik az ember akarata, és az egyéniség mindinkább és egyre látványosabban valamilyen végzetes zűrzavar és apokaliptikus bizonytalanság kiszolgáltatottja. Amennyiben a felvázolt folyamatokat Gondterhelt összegezni akarja, márpedig módfelett szeretné, akkor a Drabicius-szálat is ki kell fejtenie a gomolygásból és felgöngyölíteni, summa summárum tehát, hol lehet és mit tesz Drabicius?! Keresésére indult a Posta utca és a Széplak utca kereszteződésén, a Fórum Szálló környékén, ahol a hozzá hasonló elemek enyhébb időben az árnyas fák alatt ücsörögnek, megszállottak és csavargók kedvenc helye a tér. Napokig nem találja őt, az aluljáró jut eszébe, és a mozgólépcsők egyenesen a próféta elé viszik.

Bár még nem tudhatja, hogy Drabicius próféta lett.

Az emberek sem úgy viselkednek vele szemben, ahogy egy prófétával szokás. Alig vetnek rá ügyet. Konokul a maguk útján rohannak, éppen csak elkerülik egymást, hogy össze ne ütközzenek. Megkotort boly fejvesztett hangyáiként viselkednek. A prófétának azonban nem jutnak eszébe a hangyák, az emberek sem jutnak eszébe minden bizonnyal, régen volt, amikor még a közvetlen valóságon gondolkodott Drabicius-Drábik már nagyon régen nem törekszik a tettek értelmére és a dolgok mélysége is közömbös számára. Csak él, oktalanul és cél nélkül, pártelnöksége sem volt kivétel!, mint önmagának való jelenség. Létének értelme maga a léte! Az ésszerűség elve rá nem vonatkozik. Kivált a szervezett és tudatos rendből, ösztönlény lett, természeti jelenség, melynek nem értelme van, csupán léte! Sajátos törvényei gubancában bensője zárt, mint egy tojás, melyben azonban nem az élet csírája lapul, csak meddő magány. Jéghideg és sziklakemény egyedüllét. Gondterhelt nézi, ahogy gépiesen kínálja nyomtatványait, ám mintha nem érdekelné, mennyit fogadnak el, az eredmény hidegen hagyja. Megteszi a magáét, felhívja a figyelmet a halálos veszélyre, a végső pusztulás közeledtére, a többi nem az ő dolga. Mennyi mindent tett már az emberiség érdekében! Leleplezte a közveszélyes hatalmat, maga is hatalommá vált, s jó ügy érdekében szólt bele az élet