Irodalmi Szemle, 1996
1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”
Jakab", ahogy neve később előfordul, valóságos személy volt. Kölcsey Paul Knottal, nagyapjával együtt Sámuel Augustini ab Hortis cikksorozatából (a pozsonyi német folyóiratból) lépteti be a Kárpáti kincstárba. Ezt a megkapó mondatot azonban az elbeszélő kölcsönözheti neki: "Felvezetem az. uraságtokat oly magasra, hogy a csillagokat kalap mellé tűzhetik." Egy másik mellékalak, az ugyancsak Kölcsey német forrásaiból előlépett mesterlegény is I //inként szerepel. Ama régi kéziratban pedig, amelyben a kincskeresés történetére találnak, ez olvasható: "Nézzük! Valami kézirat. Itt németül, itt tótul, itt magyarul." Késmárknak és környékének leírásában tehát szinte tiszta német színezés érvényesül, s a három nyelvre utalás (már sorrendiségével is) szintén megfelel a történeti igazságnak. A Tátrának különben nemhogy a magyar színezete, de a földrajzi-topográfiai definiálása is hiányzik a Kárpáti kincstárból. Amit például a hegycsúcsok nevéről vagy a hegymászó kapaszkodásról megtudunk, az is mind szó szerinti fordítás. Az intonáló esti kép mellé szinte csak ez a feltűnően szép, eredeti bekezdés állítható a 8. részből: "A tűz lehamvada; hanyatlóban vala a hold; felül és alól a bércek hosszú során sötétellő ámyéktömegek óriási területeken vonulónak el. Az ég pedig tisztei, felhőtlen kékjével nyájasan tekintett le, és csillagai fényét a sziklacsúcsok kopárján s a hegyek közt nyildokló mélységek felett rezegteté. Semmi mozdulat. Semmi hang. Ilyen lehetett a világ a teremtés negyedik napján, mikor Isten a csillagokat meggyújtá, s a föld szárazával és tengerével minden lakó nélkül, végtelen némaságban kerengett alatt ok." Amit írtak hegyekről valaha magyarul, azok közül talán ez a legszebb. Az Endymion, az Esti dal, a Szerelemhez, az Alkonyi dal, a Vad homály kél Kölcsey-versek állíthatók mellé távolibb hangulati párhuzamként. Az elbeszélésrészlet költőiségét tipográfiai vizualitással és soronkénti tagolással hangsúlyozva teremthetünk is belőle egy Kölcsey-"prózaverset": Kovács Sándor Iván A tűz elhamvadd; Hanyatlóban vala a hold; Felül és alul a bércek hosszú során Sötétellő árnyéktömegek Óriási területeken vonulnának el. Az ég pedig tiszta, felhőtlen kékjével Nyájasan tekintett le, és csillagai fényét A sziklacsúcsok kopárján s a hegyek közt Nyildokló mélységek felett rezegteté. Semmi mozdulat. Semmi hang. Ilyen lehetett a világ A teremtés negyedik napján, Mikor az Isten a csillagokat meggyújtá, S a föld szárazával és tengerével Minden lakó nélkül,
