Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”

ismétli meg: "Miért áll borongva kebelében, /Mit néz a bástya fokán? /

Ki tűnik amott fel a Por középé ben9 / A por közepében jön Szolimán. / Jön, mint

dagadó hab Dráva folyásin, / Jön mint rohanó szél a Bakomon; /Fegyvert----!

honod zokogásin / Gyűljön fel erőd bús harcaidon." A Dráva, a hegyen rohanó szél eleve zrínyiesek, még inkább az a bástyafokra kiállás s a porfelhő közepében feltűnő "vad török" hadak képe. Az "All rettenthetiénül Zrini nagy gondokon, / Mint nagy tornyos kősziklák magas Késmárkon" (V, 1) ilyen bástyára kiállást sugall; ezek a helyek meg éppen azok, amelyeket Kölcsey mintául vesz: "Szigetvár bástyáját Zrini szintén nézte, / Meglátó messziriil, magát fölvétette / Iszonyú siirü por, s megy égbe keverve, (...) Sok ezer vörös zászló az. széllel lobog, /Gondolád, tenger is most reád forog " (VII, 15—16).

A Kárpáti kincstár című elbeszélés (írta 1833 körül, megjelent 1838-ban) már nem hozható összefüggésbe a Zrínyi-eposszal. Az elbeszélő Kölcsey másféle forrásokból tájékozódott. Ezekre a forrásmunkákra a kutatás már 1913-ban rámutatott. "A tátrai út adatait az. Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimusŕo/ (1683), a kincskeresés babonájára és Fabriciusra vonatkozókat egy sz.epessz.ombati lutheránus lelkésznek (ab IJortis Sámuelnek) 1775-i cikksorozatából (mely az. első' hazai német tudományos folyóiratban AUergnüdigst Privilegierte Anzeigen aus den sámmtlichen kaiserUch-königlichen Erblanden jelent meg; e folyóirat 1771-től 1776-ig járt, Pozsonyban szerk. Tertyánszky Dániel)" merítette —, foglalja össze Horváth János Weber Arthur eredményeit. (Kölcsey Ferenc, 1935—36.) A Kárpáti kincstár meséje pedig (Weber Arthur előadásában) ez: Két alföldi ifjú, Erdőhegyi Pál és Bede László joggyakorlat miatt Késmárkon, a kis német városban tartózkodik. Erdőhegyi halálosan beleszeret a bíró leányába, Aringer Nellibe, aki azonban egy gazdag késmárki ifjúval, KraudivaI vált jegyet. A szerelmében majd megőrülő ifjú előtt ezt a választást csak Krandi gazdagsága teszi érthetővé; egy tátrai kirándulás alkalmából mindenféle mesét hall a Kárpátokban elrejtett kincsekről, úgyhogy egyre nagyobb és nagyobb vágy ragadja meg, hogy e kincsek birtokába jusson. Tévhitében felkeresi egy szomszéd faluban a tudós Fabriciust, akit a nép általánosságban garabonciásnak és boszorkánymesternek tart. Ótó'le akarja megtudni a kárpáti kincstár titkát. Amikor azonban megtudja, hogy az öreg nem kincseket, hanem növényeket és ásványokat sz.okott gyűjteni a hegyek között, borzasztó kiábrándulása betegségbe dönti, amelyből Fabriciusnak és leányának gondos ápolása gyógyítja ki. A fiatal leány első látásra megszerette volt a boldogtalan ifjút; halála után sírjáról őgondoskodik. " (Irodalomtörténet, 1913.)

Az elbeszélés színhelyei: Késmárk városa és a Tátra. Az elmélkedő bevezetést mindjárt ez az élénk esti hangulatkép követi: "Lemenőben volt a nap; utolsó sugárai a kárpáti csúcsokról vissz.acsillámlottak; a föl'dmívelő nép mert nyár vala -- egymásután takarodott a városba, mely a Poprád szép partjai mellett, az óriási bércektől nem messze, kellemes helyzetben terült el. (...) Késmárk forog szóban, szorgalmas német polgárok laka. Késmárkot és a "l atrát Kölcsey a maga tényleges valóságában mutatja, s Erdőhegyi és Bede úrtiak hegyi vezetőjét, a német "Jakob Knot, lomnici fi"-1 sem magyarosítja meg első említésekor. "Vitéz. Knot

"Kárpát szent bércére..."