Irodalmi Szemle, 1990

1990/4 - Kőszegi F. László: Vivát epilepszia luncheon meat! (elbeszélés)

Kőszegi F. Lászió

Jól van. tudom, bűnös. Szakember. Homloka van. A hatodik kávé után egy mutató billen ki a homlokerén, és mutatja a koffeinszintet. Szabályos magasságmérő műszer. Mint a Szojuz űrhajó vezérlőjén. Azért Szojuz, mert ott végzett, transzuráli képességei vannak a vodkával kapcsolatban és korszerű az értékhierarchiája. Azt mondja, nyomjam le. Lenyomom. Azt mondja, gülye vagyok. Vagy így: hülye. Szóval hülye. Azt mondja, ellopta a fia játékmikroszkópját, HÍV és CSc vírusokat kutat vele. Szűk kerete van a vercájgra, csirkekeltetőben kultiválnak.

Nekem nincsenek képességeim, sem ismeretségeim, és az értékhierarchiám nyűtt. És ő nyomja eddig a legjobb csajokat az intenzív szubrecidív myorelax osztályról, mert egy kicsit meleg. Csupa-csupa Bartholini-mirigyszag. Illetve, il- latva. Illat van. Vulvovaginális, már elnézést, orvos lennék. Imádom. Cinkost keresnék erre a kategóriára, de nekem csak feleségem van.

Azt mondja a nővér, cájtunk. Öreg bútordarab, egykor még lombfűrésszel amputálták a pincében, bombázáskor. Úgy hívom, kedves kredenc. Szeretjük egymást, ő nyugdíj előtt, én már nyugdíj után. Az a lóvécska kevés is. Meg azért nem kell berezelni miatta. Csak a nyugi hiányzik az igaziból. Tíz-egynéhány é\ praxis után, mit mondok, néhány hónap után, a promóció után, dezoxiriboatesz- tációk után, nyugdíjas a doki. Ha nem lesz főorvos, mégfőbborvos. vagy maga a legfőbb főorvos. Kétfajta orvos van itt, a doki meg a főorvos urak. A doki én vagyok.