Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

gárdban csupán programszerűbb, felfokozott jelenléte, a mű felszíni szerkezeteibe áttörő kifejezettsége. Ugyanúgy -és -abból a célból, ahogy azt Bachelard-ral szinte szóról szóra egyezve fejtette ki Sz. M. Ejzenstejn (s idézi a költői montázsról szóló tanulmánya zárásaként Oskár Cepan [1966, 70]): „lebontani azt, ami önmagától adott, lebontani az eseményeknek vagy jelenségnek amorf és független létét, avégett, hogy úgy illesszük újból egybe, hogy megfeleljen róla alkotott nézetemnek, amelyet hozzá fűző — s világnézetemből következő — viszonyulásom diktál”. A tudományosság új szellemé ben Bachelard (1934) a közvetlenül adott megkérdőjelezését „másodszándékú” realizmusnak (i. m. 5), a tárgynak szubjektum általi megragadását — megismerését — a rávetülő racionális eredményének, „tervnek” nevezi (uo. 11, vesd össze továbbá uo. 16, 30—31, 40, 45 és másutt; a mű orosz nyelvű fordítása — 1987). Miáltal a tudományoktól ugyan lényege szerint eltérő, különböző, de mindezek alapján módszerében és szándékában egyúttal velük egyező modern és avantgárd művészet jogosultságát igazolja.

JEGYZETEK

1 A jelenséggel kapcsolatban — tekintettel a kétnyelvűségre is — helyénvaló a szlovák irodalomtudománynak a „kettős irodalmi függőségről” (biliterárnosť) szóló megállapítása, amely annyira szembetűnő az Ady-erősség esetében, akinek költészete a szlovák lírába beépülő motívum (Hviezdoslav, Roy, Beniak és mások), s a fordításon túl jelentős irodalma van (Csukás, Chmel, Krčméry, Uhlár, Chorváth, Vlachovský).

2 Tehát egyetlen versét sem olyannak, mint például Juhász Gyula A tápai Krisztus című költeményének beniaki fordítását (Valentin Beniak: Večerná blýska- vica. Slovenský spisovateľ, Bratislava 1957, 181. 1.), a motívumnak területi-areá- lis és történeti azonosságával együtt. Annak, aki a költőt nem olvashatja eredetiben, még most is csak azt ajánlhatjuk, hogy hallgassa meg szlovákul Rabszolga (Otrok) című versét, s olvassa hozzá Babits Csak a dalra költeményének visszatérő futamait (...csak a dalra, csak a dalra; aki hallotta ezt a dalt, / a szíve süketült meg annak; Szörnyű dal volt, szörnyű dal!).

3 A lírafordítás hitelességének napjainkban egyre inkább érvényesülő elvét tartva szem előtt, amire vonatkozólag Paolo Santarcangelit idézhetjük: „Mert a fordítónak egy a kötelessége: akármilyen jellegű szöveggel szemben a legnagyobb alázatossággal viselkedni, minden »javító« vagy »tisztázó« szándékot eleve mint ördögi kísértést elvetve” (1985, 431); „elengedhetetlen, hogy a legnagyobb hűség posztulátumát állandóan szeme előtt tartsa, ...ne fordítson olyan szöveget, amit történelmi, hagyományi vagy más oknál fogva az , idegen olvasó esetleg megért, de nem érez át; sem olyan verset, amely elsődlegesen a szavak ritmikus-hangtani-érzelmi összecsen- géséből formálódott" (uo. 434).

A kétféle verstípus a magyar költészetben a század második évtizedétől párhuzamosan jeleAtkcaUc, s -hn a zenei típusúnak, amelyet a sámánénektől és siratóktól Juhász Ferenc vagy Weöres Sándor versművészetéig követhetünk, fordításgyakorlatát a „szép hűtlenek” elve vezérelte, a Ura és a lírafordítás ellentett pólusát sem tagadhatjuk. Ez hajszálerein keresztül a kor tudományigényével, az objektívnak részvételével van kapcsolatban (mint a prózában a tényirodalom felnyomulása), ami a fordítást illetően a „másltatlant” pártolja. A prózának vagy az epikai összetevőjű lírának a fordítása ennek jegyében a fordításfolyamat és az eredmény alkotásjellegét mint a nyelvi szinten is igazolható — szoros — egyenérték rekonstrukcióját tételezi.-4 Az irányzat teoretikusa Mikuláš Bakoš főképpen az irodalomtörténeti és eszmetörténeti osztályozást-kijelölést végezte el, rámutatva az avantgárd törekvések jelentőségére a modern művészet továbbfejlődésében (O pojme umeleckej avantgardy. In: Litteraria IX, O literárnej avantgarde. Vydavateľstvo Sloven-