Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - FÓRUM - Húszéves a Madách Könyvkiadó - Duba Gyula: Irodalmunk és kiadója
480 3. máj. 1-ig az Információs rendszert (felelős: Hubik, Mészáros) 4. máj. 15-ig az Anyagi érdekeltség rendszerét (felelős: Mészáros).” Egyszóval: létre kellett hozni a vállalati gazdálkodás szervezeti felépítését és munkarendjét, s mindezt menet közben, alig fél év alatt. Felmerülhet a jogos kérdés: a kiadó munkájának irodalompolitikai vonatkozásairól szólva, miért szánunk a szervezési kérdéseknek ennyi időt és helyet? Vissza kell térnünk egy, már említett gondolathoz. A Madách kiadónak a gazdasági önállóságra épülő kultúrpolititkai önállósága, amely a nemzetiségi kultúra érdekeit és igényeit igyekszik kifejezni és képviselni, bármely hazai — szlovák vagy cseh — kiadó szuverenitásával egyenértékű. Kiadónk egyenrangú láncszeme a csehszlovákiai kulturális intézményrendszernek. Ezért létrejötte, alapításának ténye nem kevésbé történelmi jelentőségű esemény nemzetiségi életünkben, mint amikor a már idézett, történelminek mondható időkben megjelent az első magyar nyelvű újság, az első könyv és folyóirat. A kiadó első — 1969-es — éve rosszul sikerült. A tervek szerint 39 könyvnek kellett volna megjelenni, ebből megjelent 28, a tervteljesítés — 69,2%. A megjelentekből 11 könyv képviselte a hazai magyar irodalmat. A fokozatos és látványos fejlődés dokumentálásának a mellőzése mellett, tegyük a számok mellé a kiadó azóta elért összteljesítményét: húsz év alatt, tehát 1988-ig megjelentetett 449 hazai magyar könyvet, tehát évente átlagosan 22,5 tételt. (A teljesség kedvéért zárójelben jegyzem meg, hogy emellett megjelentetett 454 fordításkötetet a szlovák, cseh és világirodalomból, tehát összesen 904 művet.) Az eddig elmondottakból is kitűnhet, hogy a Madách kiadó két évtizedes könyvkiadási hagyomány örököse és folytatója lett. E hagyomány töretlen fejlődés eredménye, egészében homogén, az irodalom pillanatnyi helyzete azonban már a differenciálódás irányában hatott. A frissen feltűnő, legfiatalabb nemzedék — a meglévő formakultúrát és értékrendet tagadva — új művészi eszményekkel jelentkezett. A kezdő irodalmárok lázadása törvényszerű jelenség, egyéni hozadékuk, eredeti látásmódjuk, fiatalságuk nóvuma így érvényesül. A kor is kedvezett nekik, a megkérdőjelezett régi értékek válsága a szokásosnál is nagyobb teret engedett az új kezdeményezéseknek. A társadalom eszmei bizonytalansága, irányítási zűrzavara, és egyre nagyobb világnyitottság közepette szerveződött az Egyszemű éjszaka, majd a Fekete szél antológiák irodalmi anyaga. Tóth László, Kulcsár Ferenc, Varga Imre, Keszeli Ferenc és mások nemzedéke modern világirodalmi élmények és értékek, felújított avantgárd kísérletek és szemiotikái szövegek esztétikájának a jegyében fogalmazta első komolyabb munkáit. Kihívás volt ez a hagyományossal szemben, gyakran ingerlő és ellenvetésre serkentő, ám mindenképpen megújulásra késztető, provokáló hatás. A kiadó felkarolta ezeket a törekvéseket, helyet adott a fiataloknak, bebizonyítva, hogy monopolhelyzetéből nem valamilyen kizárólagos és egyeduralkodó pozíció, ízlésegyoldalúság következik, hanem sokkal inkább felelős és átgondolt nyitottság, minden értéket befogadó, szolgálat jellegű küldetéstudat vállalása. Az érdekes és ellentmondásos helyzetnek némiképp rendhagyó következményei lettek. A társadalmi válságot évekig tartó tisztázódás és konszolidációs folyamat követte, melynek elhúzódását ma a pangás időszakának is nevezzük, és amely az irodalom kibontakozásának több vonatkozásban sem kedvezett. A szocialista realizmus formális és szűkkeblű értelmezése válságba kényszerítette és stagnálásra késztette az értékre orientált alkotómunkát. A jelszavas formalizmus háttérbe szorította a művészi igazságokat. Az irodalom eszmei felügyelete a középszerűségnek és uniformizáltságnak kedvezett. Ennek ellenére — akár csodálkozó elismeréssel is! — megállapíthatjuk, hogy a hetvenes évek a nemzetiségi irodalom rendkívül eredményes korszaka volt, színvonala növekedésének és kiteljesedésének valóságos hőskora, tehát semmiképpen sem a stagnálás vagy pangás jellemezte. Ebben a pozitív, az általános társadalmi helyzetnek részben ellentmondó folyamatban nem lehet eléggé hangsúlyozni és értékelni a Madách kiadó — és 1972 óta lapja, az Irodalmi Szemle — szerepét és tagadhatatlan érdemeit. Amikor egységében vállalta irodalmunkat, realista hagyományt és avantgárd kísérletet egyaránt, amikor arányos és kiegyensúlyozott eszmei és esztétikai teljességre törekedett, irodalmunk mai, gazdagnak mondható kiteljesedését alapozta meg. Néha hallunk olyan véleményeket, hogy irodain rakat a konszolidációs folyamat negatívumai később, valamikor 1978 táján érték el. Ez felületes és téves megállapítás! A társadalmi pangásnak minősített jelenségek a nemzetiségi irodalomra is hatottak a kezdetektől.
