Irodalmi Szemle, 1988
1988/2 - Martin Bútora: Jelentés Tichyről
180 felborzolódik a szőre, s hozzágondolja, hogy másutt is. A pincében álló káposzta s alma illatának kavargását idézi ez a félelem. Tichá tanítónőt gyötri saját teste, nem hagy nyugtot neki. Daubner tanfelügyelő a tanáriban megkérdezte tőle: „Ma tulajdonképpen hány éves korban jön meg a lányok havi baja? Van erről határozott fogalma, tanár elvtársnő?” Közben szemével felborzolt szőre közt matatott s bajuszával feléje szimatolt. Ha megérintette volna a kezét, rádöbbent volna, hogy nedves. A tanfelügyelő első napi ott-tartózkodása után Tichá felhívta a férjét. „El akarok menni innen.” Tichý személyesen intézte minden eddigi munkahelyét. „Elmenni? Miért?” „Csak. El. Zavarnak.” „Kicsoda megint?” „Mindenki. Mindenki alattomos. Nekik is megmondtam.” Tichý csak sóhajtott egyet. Tichá tanítónő, alighogy hazaér az iskolából, rohan a fürdőszobába. Órákat tölt ott. Legszívesebben örök zuhany alatt élne. Fürdő után cicomázza magát. Van Helena Rubinsteinje és Revlonja, kézbalzsam és Nivea, de megfelel neki a Marina és az Indulona is jobb híján. Daubner tanfelügyelő az óráján beleszólt a tanítás menetébe. Mondott valamit az osztálynak, miközben tekintete rajta vizslatott és szánkázott. Tichá tanítónő tudja, hogy ezt nem szabad csinálnia, hogy ez nem megengedett, s csak azért teszi, hogy heccelje őt. „Bűzlik — telefonálja a férjének. — Csinálj valamit!” Tichý szűköl és újabb stratégiai tervet sző. Telefonál fűnek-fának. Hogy ő nagyon gyöngéd, nagyon törékeny és nagyon harcias teremtés is. Bármilyen önálló munkakört. Legjobb lenne, ha egyedül dolgozhatna egy helyiségben. Az iskolában nincs egyedül; akár a heringek. Daubner tanfelügyelő elfutott a minisztériumba. „Jó ember” — mondja Spanner kolléganő. „Príma ember” — így Malahíbinová. „Fair alak” — fűzi hozzá a helyettes igazgatónő. „Megjárja” — emígy Potocký. „Na, na, na — szól közbe az igazgató. — Emberek, emberek. A tanfelügyelő elvtárs is ember mindenekelőtt. Fel tudja fogni a látszólag felfoghatatlant is. Ezért van itt, erre van képesítése. Az iskolai tanfelügyelő a megérthetetlen megértését is tanulja. Megérti azt is, ha valamelyik elvtársnőnek rossz napja van.” „Az csak az ő rossz napja — szól Kamenická. — Mindenkinek megvan a maga rossz napja.” „Ö is ember mindenekelőtt” — foglalja össze a helyettes igazgatónő. Ősember. Ősember ő valóban, ezt Tichá jól tudja. Hisz bűzlik. Most is, egészen idáig érzi, ahogy a füzeteket javítja. „Intéztél valamit?” Tichý mégiscsak beleolvasott a krimibe. Gardner: A félénk táncosnő esete. „Nos ... megnéztem egy helyet.” Valójában nem volt sehol, de majd elmegy. Holnap elmegy. „Mikor állhatok munkába?” „Gondolom, előbb kérdezd meg, mit is csinálnál ott, rendben?” „Az nekem mindegy.” „Holnap megtudom, lehet-e róla szó.” „Nem lehetne ... most?”
