Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - FÓRUM - Cselényi László: Radar III.

perdu megírása után. S két világháború terhével a nagy francia s a mai magyar író között. És látjuk Bárán János különös megszállottságát. Ahogy a környezetét faggatja a múltról. Ahogy nyomoz apja halálának tanúi után. S ahogy végülis rászánja magát a „nagy utazás”-ra („hogy ez a gyermeki boldogság valóságos boldogsággá váljon" — idézi mottóként Semprunt), hogy saját szemével lássa apja halálának színterét „abban a nagy országban”.

Miért fontos írás a Cseréptörés? Azért, mert annyi jő és kevésbé jó regény után még mindig tud valami eddig el nem mondottat mondani nemzedékünkről s e nemzedék „kifutópályájáról”, a második világháborúról. Nem cselekményben persze, alapállásban inkább, közérzet-rögzítésben: íme, miért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk. Ahogy a könyv fülszövege mondja:

„Ismernünk és vállalnunk kell a múltat, cipelni kell, amit tettünk, felelősek vagyunk önmagunkért. S ebbe az »eltüntetett idő« is beletartozik”.

„Jelentős irodalmat hoz itt létre Lengyel Péter — írja a Cseréptörésről Szávai János

— mert anyagához megtalálta a legjobb módszerét... múlt és jelen váltakozása, egybe- játszása, egymásba épülése, s ami ebből következik: a félig-meddig nosztalgikus, de kissé távolságtartó tónus — különlegesen nagyhatásúvá teszi a regény szövegét... A változatos anyagból épülő Cseréptörés tökéletesen zárt egész hatását kelti”.

Ugyanez mondható el a korábban írott, de csak később megjelent Mellékszereplőkről, melynek hősei gyaníthatóan ugyanazok a második világháborúban született, apát- lanul felnőtt, azonosságzavarral küszködő mai negyvenévesek, mint a Cseréptörés hősei.

„Rendhagyó monográfiát készít, személyes tapasztalaton alapuló kiskörnyezet-rajzot, beszámolót a saját négyéves tanulmányai és emberi környezetéről, a lehetőség szerint teljes háttérrel és oknyomozással”.

Kik a „mellékszereplők”? Mondottuk, hogy az író korosztálya, az 1939 körül születettek. Következésképpen ugyanaz a társaság, amely mint Madaras István, a regény kulcsfigurája (a szerző alteregója?) „egy normális családot keresett nyughatatlanul. Egyáltalán bizonyítékot, hogy van ilyen. Illetve valakit, aki egyidős vele, és mégis emberi viszonyban él a családjával”.

Mert: „az ő apja Voronyezs alatt esett el”. Barátjáé „aknaszedés közben felrobbant”. Stb. Stb.

S nem kényeztette el a kor később sem e nemzedéket, különösen nem a Rákosi-kor- szak Magyarországán. A háború utáni „inflációs évek” nyomorúsága, a törvénysértések, a sematizmus, ötvenhat és ami utána következik. A Mellékszereplők sorsa ugyanis éppen ezekben a kritikus ötvenes években zajlik. Madaras, Dán Dóra, Szász Erik és a többiek ötvenhattól hatvanig—hatvanegyig „akadémisták” s ezekben az években fordul a sorsuk jobbra, vagy balra.

„Madaras István tizenhat éves volt. Vad elkeseredéssel gondolt éjszakákon át a végtelen évekre, amíg lefekhet majd egy nővel. Másképp voltak ezek a kamaszdolgok Magyarországon, mint akár csak öt évvel később. Az érettségi napjáig egyetlen fiú volt az osztályban, akinek volt már dolga nővel”.

A regény finom, polifónikus árnyaltságához, a társadalmi-politikai háttér mellett természetszerűen ez is hozzátartozik. A nemzedék „érzelmi iskolája”. S meglepően pontosan méri be a korosztály helyzetét az író, amikor a fenti sorokat leírja. A szexuális emancipáció még ugyan elkerüli e viharvert évjáratokat, ám következményeit (visszamenőleg főként) saját bőrén, komplexusaiban érzi. S ebből a szempontból érzem különösen sokszólamúan izgalmasnak Lengyel regényét, hiszen végülis „vallomások”-at ír ő is, a műfajnak akár ágostoni vagy rousseau-í értelmében, noha itt nem(csak) egy lélek fejlődéstörténetéről van szó s még csak nem is egy korszak főszereplőiről.

Címet nem talált sokáig. Az utolsó reggel, az álom és az ébrenlét határán jut eszébe egy szó. Feltápászkodik és ráírja egy szokatlan alakú füzet csukott fedelére: „Mellék- szereplők”.

Ilyen mellékszereplői e korszaknak a mindössze harminc esztendős Esterházy Péter gyors egymásutánban megjelenő köteteinek (Fancsikó és Pinta — írások egy darab madzagra fűzve, 1976; Pápai vizeken ne kalózkodj!, 1977; Termelési regény, 1979; Függő — bevezetés a szépirodalomba, 1981) „hősei”.

„Esterházy Péter huszonhat évesen is kész, érett egyéniség, kirobbanó nyelvi képességekkel. Könyve túllépi a gyerektörténetek illetékességét” — írja már az első kötetről