Irodalmi Szemle, 1975

1975/4 - HAZAI TÜKÖR - KOMÁROM ÉS VIDÉKE - Kecskés László: A Komárom környéki halászat

a folyőknak vizafogásra alkalmas részein helyezték el. Az elrekesztett mederben a kí­gyózó vonalban húzódó cége a vízfolyással szemben úszó vizákat egy helyre kénysze­rítette. A vizák vonulása idején a halászok már ladikokon várták a rajokat, és nagy zajt csapva elősegítették a cégékbe való tömörülésüket. Megkezdődött a hatalmas halak kifogása. Egy részüket agyonverték, más részüket pedig szigonnyal és az arra erősített kötél segítségével partra vonták.25 Erős fonálból — isiikből — font hálóval is fogtak vizákat, melyeket partra vontatásuk után a szájukon átfuzött kötélen tartottak.26 A komáromi halászok saját cégéikben fogták a vizákat, a várbirtoknak Aszód pusztán — Gútától 10 km-re nyugatra — a Kis-Dunán volt cégéje. Egy komáromi vizafogó cége helyét ismerjük. A Dunán átvezető vasúti híd felett a bal partoľ elterülő részt ma is Vizásnak vagy Vizafogónak nevezik. Az aszódi cégét úgyszólván évente kellett javítani, mert a jég gyakran megrongálta. A javítás és karbantartás az ekecsi jobbágyok kötelessége volt.27 Érdekes adatokat őriztek meg a vár udvarbíráinak (Burggraf) számadásai az egyes évek halászzsákmányairól. Ezeket az alábbiakban közöljük:28 Viza Tok Kecsege Komárom Aszód Komárom Aszód Komárom Aszód 1553 40 91 — 12 — 509 1554 57 111 — — — 550 1555 40 65 31 5 — 105 1557 57 104 — 5 — 200 1558 59 123 23 — — — 1559 38 42 19 _ _ 156 0 34 117 18 6 _ 156 2 57 160 — 4 — — 1566 54 9 57 3 212 —. 1567 90 62 — 1 — 240 1569 46 21 24 — — _ 1570 114 — 22 — — — 1571 110 38 9 1 — 88 1572 147 27 17 — 267 — 1573 68 — — — — _ 157 5 102 — — — — — 1576 96 — 83 — 223 _ 1581 5 6 — — — — — A fenti adatokat nem tartjuk minden részletükben pontosaknak. Lehetetlen például, hogy Komáromban 10 éven át (1553—1562) egyetlen kecsege sem került volna hálóba. A vizafogás adatait azonban elfogadhatónak ítéljük. A vizahalászat a vártartomány jövedelmei közé tartozott, ezért e hatalmas halak fogásánál jelen voltak a várbirtok képviselői, sőt gyakran az anyagi ügyek legfőbb tisztviselője, az udvarbíró (Burggraf) is. Rendkívül izgalmas, érdekes és látványos művelet volt a vizahalászat, gyakran nézték végig magasrangú személyiségek, sőt olykor-olykor az uralkodó is.29 A vizahalászat jövedelmezőségét bizonyítja az a tény, hogy az esztergomi érsekség 1569-ben a gútai és a naszwadi vizeken vizafogó cégéket létesített és ettől az évtől kezdve rendszeresen fogatta ezekeit az értékes halakat. A komáromi várbirtok, valószínűleg attól tartva, hogy az érsekség Gútán és Naszv-a- don kifogatja az aszódi cégéje előtt a vizákat, még ugyanebben az évben a Vág-Duna torkolata alatt, Izsán és Paton újabb cégéket építtetett. 25 Uo. 84—85. old. 23 Uo. 85. old. 27 Uo. 87—95. old. 28 Uo. 87—95. old. 29 Uo. 88. old.

Next

/
Thumbnails
Contents