Irodalmi Szemle, 1970

1970/6 - FIGYELŐ - Tőzsér Árpád: A megismerés indulata (Bárczl István: Tükör előtt)

Nézem az arcom, forgatom: tehát üvegplakett.

Ez vagy. Tehát üvegfalon a fény, a visszavert.

Az olvasó ez után a „metafizika“ után a lét s nemlét problémáit várná. Ehelyett csikordul a vers, s ilyen olcsó ars poeticába siklik:

Egy arc. Egy ember. Egy magyar.

És még ki tudja, mi?

Verset írt, indult nagy hamar perelni, vallani.

Az ars poeticát szónoki kérdés követi:

Nézem az arcom, jaggatom: bírod-e majd, komám?

S patetikus nekirugaszkodás:

Lépj ki! Plakettarcod vesd lel A tükör ostoba.

S benne van ebben a versben már az a modoros fenekedés is, amely később annyi versét meggyengíti:

Vagy zúzz oda nyers öklöddel, komám, a te ügyed.

Az „odazúzni valahová“ már önmagában erőltetett, modoros, de az exhibicionista „nyers öklöddel“ mellett méginkább az.

S végül a verstől elkalandozó befejezés:

Összetört? Mosollyal född el.

Nem kár, ha csak üveg.

Ez a nemtörődöm mosoly sem az indító elvont képből, sem az indulatos ars poeticából nem következik.

így vergődik az önmagát kereső Bárczi a verselhetőségek, a „plakettarcok“ között a Krumplibogárban is.

De mielőtt a vers elemzésére rátérnénk, hadd toldjak ide be egy idézetet. Max-Paul Fouchet írja A francia líra tematikus antológiájának bevezetőjében: „A próza lehet költemény, de a költemény nem lehet próza: nem az a hivatása, hogy elmeséljen valamit, hanem hogy szembeállítson egy hirtelen evidenciával, és legföljebb azért enged jük meg neki az elbeszélést, hogy rávezessen vele erre az evidenciára." Ez az evidencia Bárczi legtöbb verséből nem hiányzik, de az „elbeszélés“ nagyon sokszor nem az evidencia felé vezet bennünket. A Tükör előtt „evidenciájának“ pl. a bevezető képet tartom, de amint láttuk, a következő versszakok nem ezt az élményt fejlesztették tovább, hanem azt mintegy cserbenhagyva új területekre kalandoztak.

A Krumplibogárban is ott az „evidencia“:

komótosan cammog térdemig egy csintalan, csíkos krumplibogár.