Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-07-28 / 28. szám
4 IPAROSOK LAPJA tudomást szerezni arról a nyílt törvénysértésekről, melyeket a nagykárolyi fogyasztási szövetkezet nap- ról-napra elkövet. Ugyanis a fogyasztási szövetkezet nemcsak tagjai, de a vidéki és helybeli közönség részére is árusít el fogyasztási czikkeket, de egész nyíltan szolgál ki mások könyvére idegeneknek árukat. Tetézi szavakkal eléggé nem minősíthető eljárását azzal, hogy a holthelyiség mellett az üzlettel szorosan összefüggő elfüggönyözött szobában terített asztalok mellett szolgálja ki — nem tagjait, hanem bármely idegent is étellel és itallal. Egész sorozata áll rendelkezésünkre azoknak a polgároknak, akik betértek egy pohár sörre, vagy borra a fogyasztási szövetkezetbe, hol is a terített asztal mindig készen várta őket. Figyelemmel kisértük a szövetkezet működését, vártunk addig, mig konkrét eseteket tudtunk felsorolni arra nézve, hogy az áldásosnak nevezett szövetkezet miként teljesiti működését, de most, midőn tapasztaljuk azt, hogy minden téren csak a kereskedő osztály existentiája megtámadása a kitűzött czél, a következő nyílt kérdést intézzük Főtisztelendő Dr. Titz Antal szövetkezeti elnök és Nagysávére, de sőt félve elkerülték: ismét sírni volt oka s könyei sűrűn peregtek szeméből . . . Szóval, a mi asszonykánknak annyi gyémántja volt, hogy minden ruháját kivarrathatta volna velük és maga Si- léna herczegnőt elhomályosította ékszereivel, hanem ekkor észrevette, hogy nincs is egyebe a világon drágaköveinél . . . S a boldogtalan asszonyka egy másik estén — nem is sokkal az első után, — mikor kifosztogatva szivének minden kincséből, egyedül állt ott vakító drágakövei közepette s nagy lelki kínjai közt nem jött többé szemeire köny, megint felsóhajtott: — Oh, ha a gyémánt-kobold még egyszer megjelennék hívásomra! S minthogy a mesés időkben már igy szokott volt történni, a drágakövek manója rögtön ott is termett előtte és kérdé: — Mit kívánsz ismét? Az asszonyka odaszórta elébe a gyémánt diadémeket, broche-okat, col- liere-eket, boutonokat és összekulcsolt kezekkel rimánkodott: — Vedd< minden gyémántodat és add vissza elsírt könyeimet! . . . Pozsonyi Gábor. gos Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató úrhoz: 1. Van-e tudomása Főtisztelendő urnák arról, hogy a nagykárolyi fogyasztási szövetkezet valóságos irtóháborut folytat a helybeli kereskedők ellenes ha van, hajlandó-e intézkedni az iránt, hogy ezen állapotok megszűnjenek? mert hivatásának az a czélja, hogy ne a gyülöltség magvát hintse szét a polgárság között, hanem az, hogy az egyház hívőinek minden érdekét tőlle telhetőleg védje meg és mozdítsa elő? 2. Van-e tudomása Nagyságodnak arról, hogy a fogyasztási szövetkezet a pénzügyi törvények kijátszásával az üzlethelyiségből korcsma-helyiséget csinál ? Háj- landó-e pénzügyi közegeit utasítani arra, hogy a vizsgálatot azonnal ejtse meg, s a szövetkezettől az italmérési engedélyt vonja meg. Ha igen, adatokkal szívesen szolgálunk, s a vizsgálatnál meg is jelenünk, ha nem, akkor tudni fogjuk kötelességünket! Simkó Aladár. Tiltakozó gyűlés. Leírhatatlan elkeseredést keltett Szatmár vármegyében annak hire, hogy Wekerle Sándor miniszter- elnök pénzügyminiszter Majos Károly Szatmár vármegye volt darabont alispánját pénzügyi tanácsossá nevezte ki. A vármegye vezető férfiai arczát a szégyenpir borította annak hallatára, hogy azon egyén, aki a nemzeti ellentállás vármegyei tisztviselőit csendőr-szuronyok között vezettette ki hivatalukból, attól a kormánytól, amely a nemzeti elleni- állásnak köszönheti létjogosultságát, még kitüntetésben részesült. A kinevezés hírére Luby Géza országgyűlési képviselő a szatmár- megyei függetlenségi párt elnöke és Dr. Nemestóthy Szabó Albert ügyvéd köriratba, tiltakozó értekezletre hívták össze a vármegye vezető férfiait, mely gyűlést f. hó 24-én Szatmári délelőtt 9 órakor az ev. ref. főgimnáziumban tartották meg, melyen a vármegyei bizottsági tagok oly tömeges számban jelentek -meg, hogy a terem alig volt képes a megjelentek befogadására. Az értekezletet Luby Géza nyitotta meg, aki ecsetelvén azt az arczulcsapást, amelylyel Szatmár- vármegye közönségét Majos Károly volt darabont alispán kinevezésével érte ki, egyike volt azoknak, akik mindent elkövettek a nemzeti ellentállás letörésére, maga a vármegye és az ellentállásban részt vett tisztviselők érdekében is kérte, hogy a discretionális jogok megóvása érdekében kérje az értekezlet egy rendkívüli vármegyei közgyűlés összehívását, amelyben fejezze ki a közgyűlés tiltakozását a nemzeti kormánynak a darabontok megjutalmazása iránti ténykedése felett s írjon fel az országgyűléshez a Szatmármegyét ért sérelem orvoslása iránt. Ezután Dr. N. Szabó Albert oh vasta fel a vármegyei közgyűlés elé terjesztendő alábbi indítványt, melyet az értekezlet zajos éljenzéssel tett magáévá. Indítvány. Majos Károly kineveztetése tárgyában határozzon a vármegye a következőképen : Szatmár vármegye közönsége mély megdöbbenéssel vesz tudomást arról a tényről, hogy Wekerle Sándor pénzügy- miniszter ur az Andrássy Gyula belügyminiszter által elbocsájtott Majos Károlyt pénzügyi tanácsossá nevezte ki. Annak a Majos Károlynak kinevezése, kit a nemzeti ellenállás legszomorubb korszakában a darabont kormány Szatmár vármegye közigazgatásának élére, tehát egy oly szerep betöltésére, melyre tisztességes ember nem vállalkozott — kivezényelt, akit működésének egész tartama alatt mindenki hazaáruló gazembernek tartott és nevezett, ki alkotmányunkat és törvényes önkormányzati jogukat védő tisztviselőinkre csendőrszuronyt szegeztetett és erőszakosan dobatta ki őket saját házunkból, egy ilyen hazafiatlan és tisztességtelen egyénnek alkalmazása a nemzeti kormány szolgálatában a legnagyobb mérvű felháborodással tölti el Szatmár vármegye közönségét. Szatmár vármegye közönsége, mely ridegen levonva a nemzeti ellenállás conseguentiáit nem tűrt meg szolgálatában egyetlen tisztviselőt sem, ki a hazafiatlan kormányzat eszköze volt, nem hagyhatná szó nélkül a Majos Károly alkalmazását még akkor sem, ha a személyre nézve idegen volna, mert meggyőződése, hogy a hazaárulók büntetlen hagyása nem más, mint azok felbátoritása hasonló körülmények között újabb hazaárulásra. Miután azonban Majos Károly éppen Szatmár vármegyében végezte gyalázatos munkáját, ez a kinevezés valóságos arczulcsapása vármegyénknek, melyet azon nemzeti kormány egy tagjától szó nélkül tűrni,
